Na végre! Itt az eső, a felhőszakadás és a várva várt hűsítő enyhülés.
Számomra az a bizonyos augusztus 20.- i vihar amikor hirtelen megnyíltak az égi csatornák örökké emlékezetes marad. Az Erzsébet híd után a lezárt Hegyalja utcán vártuk a tűzijátékot. Életemben először közelről nézhettem volna, mire a kezdés előtti percekben nyakunkba zúdult a Balaton irányából egy félelmetes vízoszlop. Olyan erővel, hogy majd le döntött a lábunkról.
Mindannyian egyet tehettünk, körbefogtuk az unokámat és próbáltunk valami menedéket keresni. Ám hiába. Jobbnak láttam, nem valami fa alá állni. Nem is nagyon sikerült volna mert megelőztek. Fölöttünk egy toronydaru félelmetesen pörögni kezdett mint egy körhinta. Közbe fémesen csikorgott, s oda vissza irányba rángatózott. Próbáltunk alóla elszaladni, s úgy tűnt mintha direkt a mindig a fejünk felett csapkodna. Féltünk, hogy feldől és a tömeg közé zuhan. Hazaérve a zsebemből kanalazni lehetett a mocskos vizes sarat.A meleg vízzel teli kádban tértünk magunkhoz.
Borzalmasan felháborodtam, hogy a darut nem kötötték ki a vihar idejére. Nos, később elmagyarázták, jól tették, hogy hagyták pörögni.Ha ugyanis rögzítik akkor tényleg el taknyolhatott volna. Éppen a néző közé.
Megmondom az őszintét, azóta nem vagyok kíváncsi a tűzijátékra. Sőt egyszerűen pénzkidobásnak tartom. Bár szép, nép szórakoztató mint a cirkusz, de egyben a korrupció melegágya is.
Ha akarják elárulom, amit nekem mondtak erről. Vannak ugyanis mesterei ennek a mókának akik manapság csak az ilyen állami megrendelésekből tengődnek. Tehát egyszerű a képlet, ha a költségvetésből néhány milliót kifizetnek erre, s ha jó vállalkozót választottak akkor ebből a pénzből a megrendelőnek visszajár valamennyi alkotmányos költség. Nem sok, de a sok kicsi sokra megy. Különben jövőre már nem ez a vállalkozó lesz a szerencsés kiválasztott. Tehát mindenki ismeri a dörgést, olajozottan működik ez az iparág. Persze minden számlára megy. A megrendelő kéri előre a forgatókönyvet, amin pontosan leírva vagyon, mennyi a görögtűz és mennyi a csillaghullás vagy tűzrózsa. Sose hinném, hogy bárki is utána számolna ennek, darabban vagy percben. Még akkor se ha közben minderről film is készült.
Így aztán amikor csak a durrogást hallom, más se jut eszembe mint, hogy most röpködnek a százezresek. Sebaj, ha ennyire szeretjük ezt a műfajt akkor legyen. Mert ahogyan magunkat ismerem, ha egyszer is elmaradna a tűzijáték abból nagy ribillió lenne. Mondván, nehogy már rajtunk spóroljanak.
