SzántóGráf

A hülyeség nem jár magában – hogy spóroljunk az áramon – a fabatkát se érő herkentyű – s még mindig kínálják

A hülyeségben nem vagyok egyedül.Sokáig elhittem, hogy az interneten megjelenő tartalmak maga a szentírás.Ha valamit itt hirdetnek, ajánlanak vagy közös gondolkodásra késztetnek azt illik komolyan venni. Mióta magam is elektronikusan mérgezem a világhálót kezdek észhez térni. Nem minden arany ami fénylik. Más kóklerek is próbálnak szerencsét errefelé.
Megmondom aki ezt az elektromos vackot rám tudta sózni, majdnem tíz ezer forintért megérdemli, hogy kalapot emeljek előtte. Az ígérte, hogy ha ezt bedugom a hálózatba legalább tíz százalékkal csökken a fogyasztás. Lótúrót. Még nem szedtem szét, de hivatalosan már bevizsgálták és egy kalapszart se ér. Szép, mutatós, de semmire se jó. Szerintem még ez is fogyaszt valamennyit. Megjegyzem még manapság is kapható, hirdetik , ugyanitt az interneten. Ám ha valakinek nem jutott féláron átadom a sajátom.
A fogyasztóvédők rajtam próbálták kideríteni a forrást. Akkor jöttünk rá, hogy a magyar posta szolgálatán keresztül viszik ki, utánvéttel és megcsíphetetlenek. Szerintem meg ha akarnék már elkaphatták volna a szélhámosokat. Csak mindenki úgy van vele, hogy tíz ezerért már érdemes rajtuk ütni. Miközben milliókat kaszálnak azzal, hogy elhihetik velünk: a perpetum mobile csak létezik. S ilyen olcsó.

Exit mobile version