SzántóGráf

Elment az utolsó rikkancs – elolvasta mit ad el – Józsi manó többé már nem tiszteleg

imageSzomorúan tudatom mindenkivel, hogy elhunyt Miskolc utolsó rikkancsa. Tóth József 57 esztendősen távozott egy nem éppen veszélyesnek induló tüdőgyulladás következtében. Bár máig is előttem van a képe, emlékeztem rá, hogy gyakran lefotóztam . Csak úgy. Mert munkatársak voltunk, s ő Józsikám egy jelenség volt. Egy tipikus miskolci aki tudta miként kell felhívni a figyelmet magára.

Aki nem ismerte , Józsi nem volt egy szálfa termetű, kisembernek született. Reggelenként ha összefutottunk a sajtóház előterében ő már rendezgette az újság kötegeket. Válogatott s beleolvasott. Anélkül ugyanis egy rikkancs – hivatalos szóhasználattal újságárus – nem él meg a piacon. Ha nem tudja mit kell kiabálni, ha nem tudja mi van a lapban amire ráharapnak nem megy a bolt.

Gyakran húzott, de nem lehetett rá haragudni. Kezet ráztunk, ez elmaradhatatlan rituálé volt, ehhez nekem alaposan meg kellett hajolnom, s lenyelni az örökös, szakállas poént- szerkesztő úr mikor csinálunk már egy jó lapot.

Tudom, megtanultam, írni mindenki tud. A szerkesztés tudomány megtanulható, begyakorolható. Ám az igazi kihívás a lap eladása. Ehhez született tehetség kell. Józsit erre teremtette az ég.

Csöndben távozott az élők sorából. Sajnálom, hogy  sosem tudtam, hány éves, hol lakik, van e családja. Lelketlenül úgy láttam, hogy ő nem más mint egy fontos, nélkülözhetetlen ember a lapgyártás gépezetében. Színes  sildes sapkájával, apró termetével, Bermuda nadrágjában, manós szakállával a maga mögött húzott kiskocsijával úgy  tudott tisztelegni  mint egy hadapród. Haptákban. Mindig fontosnak tartotta jelenteni, hogy aznap mennyi lapot sózott el.

Egy apró rá jellemző történet: amikor  Puskár Tibor kollégánkat búcsúztattuk nagy tisztelettel, váratlanul oda ment a sírjához és egy nagy köteg friss újságot szórt a koporsóra. Nem kérdeztük, maga mondta, ez így szokás.

Józsikám váratlanul búcsú nélkül mentél el. Neked is járt volna egy hatalmas köteg .

Exit mobile version