SzántóGráf

Akar spórolni – kezdje nálam – energiasaving box féláron – szívesen hallgatjuk amit magunk is akarunk

Ünnepélyesen kijelentem, bevallom, hogy ha valaki a médiában, a reklámszakmában dolgozik az még ugyan úgy benyeli a szélhámos hirdetéseket. Magam is így jártam. Itt ez a nevezetes Energia savingbox, amit ha rákapcsolunk a hálózatunkra csökkenti az elektromos fogyasztást. Fékezi az áram mérő órát. Legálisan. Hogy erről Lagzi Lajcsi nem hallott, nem is értem…

Nos a közelmúltban írtam már erről és akkor megkerestek a fogyasztóvédelemtől. Szerették volna tudni, honnan vettem, honnan értesültem erről a csodás találmányról. Erről a szélhámosságról ami 11 ezer forintba került és azt se tudjuk ki küldte, ki forgalmazza és kinek kellene vissza postázni. Mivel egy fabatkát se ér. A szerkezetet nem bontottam meg, tartok tőle, hogy még szaloncukor sincs benne.  Sőt az is meglehet, hogy ez is pörgeti az órát.  Ám úgy vagyunk ezzel, hogy amit magunk is szeretnénk, hajlamosak vagyunk elhinni. Bedőlni a csalóknak.

Mindegy, nekem van egy, ha valaki ilyet szeretne és az interneten nem éri el tőlem félárom megveheti. Ezzel magamat kármentesíteném. Én ugyanis nem vállalok garanciát és visszafizetést.

Exit mobile version