SzántóGráf

Államosították a recepciót – városrendezési fejetlenség – mi lett a következménye – szoci módra határoztak

Sosem tudom elfelejteni, hogy ez a kapualji hat négyzetméter egy hangulatos kis bolt volt annak idején. Pontosan 1980 telén eladta a miskolci tanács, hogy aztán a szocialista városvezetési érában, jogászi erőszakkal államosítsák, pontosan 2008 – ban. Nagy szégyen a sok akkori apró között. Kitalálta valaki, hogy a butikos korszakban megtelepedett kis boltokat fel kell számolni. Sürgősen. Városrendezési okokból. Rendelkeztek, határoztak, de úgy, hogy egyetlen miskolci ügyvéd se mert fellebbezni a városháza ellen. A szabályszerű államosítások és a kényszerű bontások ellen legfeljebb éhség sztrájkolhattam volna. Ahogy megismertem a társaságot még hagyták volna, hogy éhen is pusztuljak.

Na és mi lett a következmény a boltrablásoknak.  A Széchenyi út 31 szám alatti ma is ott van csak becsukva. A miénk a 33. szám alatti meg a hajléktalanok tanyája. A vaskapu és a rács még a sajátunk. Nem lett kifizetve. A lépcsőház, a dufart elképesztően koszos, húgyszagú és firkákkal teli. Annak idején itt minden falon világos vitrinek voltak és a kapualj fényárban úszott. A feljárat zárható volt és a postaládák nem voltak szétcincálva. Mindennek volt gazdája, naponta háromszor fel lett mosva a kő. Mert a bolt érdeke is ezt követelte meg.

A tervezőnek üzenem – hogy ez a kapualji beugró, korábban is be volt építve. Amíg itt a szálloda működött itt volt a recepció. Egy kis lakájos kuckó ahol a vendégeket lajstromozták és a szobakulcsokat osztották. Tehát ennek a kis helyiségnek komly funkciója volt. Kérdezem, ezek után  mi a francot állítottak helyre ?

Persze a hülyeség és a irigység nem új keletű. Sokkal korábban kezdődött. Amikor a bolt itt megépült szerettünk volna egy utcai vitrint. Nos, az akkori főépítész csak úgy ránézésre kibökte, nem lehet, az épület statikailag  nem bírná el a hatvan kilós kirakatot. Kértünk egy szakszerű vizsgálatot amelynek során a tisztelt főépítész urat körbe röhögték. Aminek persze semmi következménye nem volt. Mint annak se, hogy a magántulajdonú boltot államosították a szocialista városvezetés idejében.

Exit mobile version