SzántóGráf

A kínai abroncs túl merev – csupa korom semmi gumi – komoly mester nem szereli fel – olcsó árunak drágán isszuk a levét

imageMozgalmas volt a hét eleje. A hirtelen jött – mikor is jönne ha nem mostanában – rám ijesztett. Szaladtam is a család autóin gumit cserélni. Ugyanis én lennék a família  garázsmestere. Ha nekem nem jut eszembe tavasszal a télit nyárira váltani akkor az úgy is maradna őszig. Tehát jöttem mentem, rakodtam és hallgattam a gumisokat. Megmondom a Schnell szervizben minden flottul ment . Rusznák úr Soltész Nagy Kálmán úti műhelyében olajozottan tették vették a dolgukat. S ami lényeges a nyári gumit becsomagolva rakták az ülésekre. Ugyanez nem mondható el más helyekről.

Nos, de nem ezt akartam mondani.  Köztudottan lelkesedem a kínai piacért, a büdös fertőtlenítő szagú távol keleti csempész árukért. Most viszont van egy legálisan forgalmazott kínai termék amelyre szeretném felhívni a hatóságok figyelmét. Főleg a Nemzeti Közlekedés biztonságiét. Forgalmaznak nálunk kínai gumi abroncsokat amelyekből hiányzik a gumi és porzik benne a korom. Annyira merev, hogy a mesterek már nem is vállalják a szerelésüket. Sőt figyelmeztetnek – sok baleset történt már ezekkel. Igaz olcsók, a szegényebbek viszik mint a cukrot. Nem is sejtve, hogy olcsó húsnak híg a leve – és ha karamboloznak már nem is jó az áruk. Tehát figyelem, figyelem – a kínai gumik azért olcsók mert nem elég biztonságosak. A mintázatuk se megfelelő, elavult , de az abroncsok összetevői kriminálisan rosszak.  Egy komoly mester nem vállalja a feltételüket. A fogyasztóvédelem és a mindenki más aki az autósok biztonságáért felelősek lépjenek! Tegyenek valamit. Ja és nem a konkurencia megrendelésére fanyalgok. Továbbra is kedvelem a praktikus egyéb kínai árut. Abroncsot viszont nem vennék tőlük.

Exit mobile version