Már Miskolchoz közel jártak a szovjet katonák amikor a városhoz közeli Gadótanyán csaknem félszáz zsidó munkaszolgálatos , mesterembert legyilkoltak. A foglyok a magyar honvédségnek dolgoztak, szabók, cipészek és egyéb mesterek voltak, akik nagyon reménykedtek a felszabadulásban. Hasonló képen jártak a létrástetői munkaszolgálatosok. A mártírhalált halt hittestvérekre emlékezett a miskolci hitközség az avasi zsidó temetőben. Beszédet mondott és imádkozott Szlukovinyi Péter rabbi-helyettes az elhunytak emlékére.
Szántó István
Related article
Tanuljanak a Toyotások – Szuromi Feri felfedezte a probléma okát – mással is megeshet
Szuromi Ferenc barátomnak automata váltós Toyota kocsija van. Aki nem tudná, ő az aki a hazai traffipax előrejelző készülékek legnagyobb legismertebb tudóra. S...
Az elátkozott palota – ezt is én írtam – Dudla Józseffel jártuk be – egy öreg miskolci megjegyzése
A lenti cikkéhez talán annyit tudnék hozzáfűzni, hogy az ominózus pártszékház átadása előtt – utáni időben, az akkori Déli Hírlap-ban, már nem emlékszem,...
Miskolc idén sem költ tűzijátékra
A mai kiszámíthatatlan helyzetben tűzijátékra költeni védhetetlen és felelőtlen pazarlás lenne. Ezért döntött úgy Miskolc MJV Önkormányzata, sok más magyar helyhatósághoz hasonlóan, hogy...
Pályázati kiírás jogi ügyintéző munkakör betöltésére
Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Miskolc Megyei...
Nulladik típusú találkozás az irodában Robotika, avagy a digitalizációs nyomás és az emberi kreativitás szimbiózisa
Az egyre több területen alkalmazott robotizálással már irodai környezetben is találkozhatunk. Ahhoz, hogy a vállalatok életben maradjanak – vagy egyáltalán képesek legyenek tartani...
A háborítatlan szoba titka – ezt is én írtam- az átok beteljesedik
Amikor a görög kommunista hős Nikosz Beloiannisz összefutott a Magyar Tanácsköztársaság politikai biztosával, Korvin Ottóval Miskolcon. Akkoriban készülhetett ez a kép talán a...
Rendvédelmi hivatást népszerűsítő tábor hátrányos helyzetű fiatalok számára
A Belügyminisztérium Személyügyi Helyettes Államtitkársága hátrányos helyzetű fiatalok számára rendvédelmi pályát népszerűsítő tábort szervez 2018. július 15-20 között, Remeteszőlősön az Adyligeti Rendészeti Szakgimnázium...
Közel nyolcvan rakétát lőttek ki az oroszok, Ukrajna áramhálózatának fele megsérült
A pénteki támadást Harkiv és Kijev szenvedte meg leginkább. ...
Egy korabeli K telefon – ki mit tud erről – írjanak mi is volt az
Jut eszembe kaptam néhány régi K telefon könyvet, teljes névsorral. Addig is míg átsilabizálom várom a helyes válaszokat. szantograf.hu ...
Itt a kitüntettek névsora – Arnóton volt a megyei regionális polgárőrnap
Dr. Üveges István Arnót polgármestere köszöntötte a Borsod Abaúj Zemplén megyei regionális polgárőrnap résztvevőit ma délelőtt Arnóton az általános iskolában. Dr. Túrós András...
Amikor nem velem játszott – idejében feloldozták – zuhanó gépen csak Istenhívők utaznak –
Igen mint ahogyan a könyvemben is olvasható, Fidel Balatonaligán nyaralt és pingpongozott. Többek között velem is. Elárulom, hogy mielőtt odaérkezett kérték, tüntessék el...
A hétvégén a háziorvosok oltják az idősotthonok lakóit – levélben kaptak elígazítást
A hvg.hu birtokába került levélből az is kiderül, a védőoltást február 4. és 7. között adják majd be, és először a legidősebbeknek. Koronavírus...
Megküzdött a tapolcai átokhínárral – megjelent a Miskolci Naplóban – megkérgesedett a tenyerem
Tinédzserként több nyáron át dolgoztam egy balatoni kikötőben. Csónakmesterként ki-be kötöttem a ladikokat, szortíroztam az evezőket, vagy mentősként lapátoltam a bóják körül, hogy...
Edd meg Laci, amit főztünk – Rita és Böbe, a konyha tündérei – kiszúrták a repedt zománcost
Nagyon kérem a következő filmet korgó gyomorral ne nézzék meg. Jómagam kellő áhítattal és csodálattal követtem végig. Kizárt, hogy elfogult legyek, tök tárgyilagossággal...
A NAGYTESTVÉR BUKTATTA LE A TOLVAJT
2020. 01. 06., h – 11:35 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt...
Semlegesítették a magyar zsarolási pozíciót az ukrán hitel ügyében
Úgy döntöttek a tagállamok, hogy mindenképpen odaadják jövőre a 18 milliárd eurót Ukrajnának. Ha Magyarország nem ad felhatalmazást arra, hogy a Bizottság hitelt...
Nem kérünk a kéretlen újságokból – terjedőben a kiírás Budapesten – az ingyenest is mi perkáljuk ki
Ha-hó, ezt ma vettem észre a Csabai kapuban. Igazából Budapesten már terjedőben van ez. Mentsük meg a fákat, még akkor is ha nem...
Ami igaz az igaz – a nagy titok , mozgás es a koplalás
Szerencses alkat vagyok. Az elso negyven évem során soha nem volt gondom a súlyommal. Majd ki vetettem a mandula at es ettől kezdve...
Nem zárják le a parkolókat, de szigorú ellenőrzésekre kell számítani a hétvégén is Miskolcon
A kijárási korlátozásokat enyhítő kormányzati döntésnek megfelelően nem zárják le a legforgalmasabb parkolókat az előttünk álló hétvégén Miskolcon, azonban a...