2015 november 8-án vasárnap este 20 órakor a Miskolci Nemzeti Színházban jótékonysági gálaműsor lesz a tűzkárt szenvedett miskolci Minorita templom javára. A fellépő művészek szervezését a fiam, Farkas Tamás végezte, aki jelenleg a Budapesti Operettszínház „ifjú tagja”. A műsorban ő maga is aktív énekes lesz, több a szórólapon felsorolt műfajban is. Megjegyzem még, hogy az est házigazdája Fandl Ferenc a Miskolci Nemzeti Színház színművésze lesz. Az előadók sorát pedig gyarapítja a Miskolci Egyesített Kórus, Regős Zsolt vezetésével.A belépés díjtalan, adományokat a helyszínen elhelyezett perselyekbe lehet elhelyezni.
Szántó István
Related article
Miskolc pályázik a 2017-es Egyetemi Kosárlabda EB megrendezésére
A 2016-ban megrendezésre kerülő Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokság után újabb rangos nemzetközi egyetemi sportesemény jöhet Miskolcra. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség a...
Moszád kiképzést kapott Nelson mandela
Izrael külföldi hírszerző szervezete, a Moszad ügynökei 1962-ben fegyveres kiképzésben részesítették Nelson Mandela nemrég elhunyt volt dél-afrikai elnököt – állítja egy titkos archívumi...
Családi Mozgásfesztivál: tegyünk közösen egymás egészségéért!
Időpont: 2022. szeptember 4., vasárnap 10-17 óraHelyszín: Budapest, Puskár Aréna Nyugati Park (14. kerület, Dózsa György út 5.) A Családi Mozgásfesztiválra a belépés...
Karácsonyra tükröt kaptunk – kíváncsi vagyok mire jó – elárulom a saját verziómat – a nem hivatalosat
Na mit látok a Csabai kapu és a Lévay utca kereszteződésében. Lehet, hogy a kocsiból kattintott képen nem nagyon tűnik, fel de ott...
hasznos tipp – tart a garázsvásár – amíg a türelem és a készlet tart
Vasárnap is folytatódik a garázsvásár Miskolcon a Derkovits utca 11. szám alatt. Mi maradt – néhány hűtőszekrény, köztük egy üveghűtő, üveges előlappal. Két...
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át az Avalon Parkot Miskolctapolcán
Miskolctapolca, 2015. június 12. Ünnepélyes megnyitón avatták fel a HELL cégcsoport legújabb, turisztikai beruházásának, az Avalon Parknak az első ütemben elkészült elemeit, így...
Műhelyfoglalkozás daganatos betegek hozzátartozóinak
A szervezők azok jelentkezésére számítanak, akik hozzátartozójánál daganatos megbetegedést diagnosztizáltak és bizonyos kérdéseket nehéz megbeszélniük akár a családon belül, akár a gyógyító csoport...
Prof. Dr. Hideghéty Katalin: Mi változott meg a rákgyógyításban?
A Daganatos Betegek Napja a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) kezdeményezéseként jött létre a Gyógyulj Velünk Egyesület és a Rákgyógyítás Magazin (www.rakgyogyitas.hu) közreműködésével,...
Az ecetfák városa – következik Az üveghegyen túl – elkészült a következő könyvem
Kedves Nagyérdemű, boldogan jelentem , hogy elfogyott Az ecetfák városa, közben elkészült a folytatás Az üveghegyen túl címmel. Minden sikert nehéz megismételni. Mindig...
Az idei első affér – kínai bazár ahol a protézisek készültek – cserebere fogadom a pénzt vissza nem adom – kellett volna felpróbálni…
Tetszik látni ezt a házat. Ezzel szemben laktam több mint húsz évig. Itt nőttem fel a Széchenyi 48 vagy hol 50. számú házban....
Csökkentsék az éttermi házhozszállítás áfáját 5 százalékra – tudta, hogy most mennyi ?
A jelenlegi szabályozás szerint az éttermeknek a házhozszállított ételek után 27 százalékos áfát kell felszámolni, míg a helyben fogyasztás esetén csupán...
Rend a lelke mindennek – elég lenne a sorompókat felhajtani – hadd toporogjon a vasárnapi autós
A hülyeség nem ismer határokat. Tök igaz. tegnap több százan szorultunk be a MOM park földalatti mélygarázsába. Azt ugye mindannyian tudtuk, hogy vasárnaponként...
Egy kőtábla előélete – Lauttman Bandi órásmester is ott volt 1987-ben
Távoli kedves Olvasónk Lauttman András volt miskolci órásmester, az Izraeli Petáktivából jelentkezett be, hogy maga is tevékeny részt vállalt 1987-ben amikor kihelyezték a...
Silány a választék – ez volt az utolsó csepp abba a pohárba – katolikus kántor vezeti a zsidóság ügyeit – igazi átváltozó művész – egyenesen a melegbárból
Pincsi legyek ha ezt értem. Tessék elképzelni, hogy a képen látható szimpatikus fiatal közgazdászt választották meg elsőre Zoltai Gusztáv ügyvezető helyére a Budapesti...
Hyperjet: nincs engedélye, és mégis van
Miközben lecseng lassan a balatoni szezon, újraéled a vita a Siófokon utasokat toborzó hyperjet körül. A Napi.hu idézett egy parlamenti kérdésre adott miniszteri...
Lidl te drága – hatot fizetsz ötöt kapsz -a szabál az szabál – a címkekód mindent eldönt – hiába az utolsó darab
Továbbra is kedvencem a Lidl, noha nem először próbálnak átverni. Most viszont teljes sikerrel, annyira jól, hogy a tapolcai úti áruházukat egy heti...
Retro Falunap Alsódobszán
„Alsódobszának nem csak múltja, jelene, de jövője is van.” –jelentette ki dr. Mengyi, országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke szombaton, az Alsódobszán megrendezett...
Szódát szódával – a legjobb nedű a Vár szikvíz – újratöltik és házhoz is szállítják
Drága édesanyám élete végéig szódázott. Most már magam folytatom a családi tradíciót. Kezdtük valamikor az üvegessel és ezt rendszeresen cserélgettem a Széchenyi úti...
Az “ANKH” Az Örök Élet Egyháza közleménye -Magyarország kormányához intézett nyílt kérelem
Budapest, 2020. november 11., szerda (OS) - Ha kormányunk kötelezővé teszi köztereken a maszk viselését, úgy véljük, hogy ehhez maszkot illik biztosítania. Sem...