SzántóGráf

Új korszak a magyar söriparban

Együtt díjazták a sörös legjobbakat

Idén első ízben, iparági összefogás keretében a Főzdefeszt Klaszter és a Magyar Sörgyártók Szövetsége közösen rendezett gálaesten adta át az év legfontosabb sörszakmai díjait. Bemutatták a Főzdefeszt új fejlesztési stratégiáját és bejelentették, hogy a Sörszövetség a jövőben pártoló tagokkal bővül, lehetőséget nyújtva a kisebb hazai sörfőzőknek az iparági érdekképviseleti szervezethez való csatlakozásra.

A Főzdefeszt és a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSz) november 3-án megrendezett Jubileumi Díjkiosztó Gálaestjén átadásra kerültek az év legfontosabb sörszakmai díjai. A Sörszövetség az este folyamán Puska Tamás, a Kocsmablog alapítójának munkáját díjazta a Sör mi több Médiadíjával. A népszerű blog idén folyamatosan kiemelt témaként kezelte a sört, segítve a hazai sörkultúra formálását. A szövetség, a szezonnal együtt indult „Sör mi több” eseménysorozata keretében, a különböző sörfajtákat ízben tökéletesen passzoló gasztronómiai párokkal mutatja be.

A Főzdefeszt csapata 2011. óta három kategória szerint díjazza a magyar söröket. 2015. Legjobb Sörfőzdéje a Monyó Brewing Co., a díj, azt a főzdét jutalmazza, amely ebben az évben a legjobban elkapta a fejlődő piac ritmusát. Az ez évi két Főzdefeszten már több mint 4000 szavazatot kellett összeszámolni, hogy kiderüljön, melyik sört szerették a legjobban a hazai fogyasztók, végül a Csupor Sörfőzde Tántorgó Paripája lett az Év Kedvenc Kézműves Söre. A Legszebb Sörcímke díját pedig a Hübris gerillafőzde Chorongi nevű söre kapta. Rendhagyó módon díjazásra került a Leghosszabb Sor díja, amelyet csöppet sem meglepő módon a Befaló Bill barbecue csapata vihetett haza és az Év Debütálása díj, melyet a Zirci Apátsági sörfőzde kapott.

Az idei díjkiosztó azonban nem csak ezért volt különleges. A Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója, Schillinger Attila, a kedd esti díjátadón hivatalosan is bejelentette, az MSSZ közgyűlése döntött, változtatnak az alapszabályon, így a jövőben pártoló tagként minden hazai sörgyártó csatlakozhat az érdekképviselethez. „A Sör mi több mellett, most eljött a Sörszövetség mi több ideje. 1992 óta képviseljük a söripart, amely mostanság óriási fejlődésen megy át. Haladnunk kell a korral és megpróbálni végre egy széleskörű összefogást teremteni a sör és termelői érdekeinek képviseletére.”

A Főzdefeszt 2011-ben született azzal a céllal, hogy átrajzolja a magyar sörkultúrát, helyet teremtsen benne a kis sörfőzdéknek, a sokféleségnek, és a sörgasztronómiának. Az azóta eltelt 5 üzleti évben 10 Főzdefeszt volt, melyre évi 60-80 ezer érdeklődő látogat ki. A Főzdefesztnek köszönhetően a magyar kézműves sör divatos, keresett árucikk lett, melynek külföldön, az exportpiacokon is híre ment. A kézműves sör az igényes vendéglátás egyik legizgalmasabb frontja, mely nélkül ma már nehéz valamirevaló sörözőt nyitni.

A Magyar Sörgyártók Szövetsége a vezető hazai sörgyártók érdekképviseleti szervezete. Tagvállalatai a Borsodi Sörgyár Kft, a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Zrt. négy magyarországi gyárban összesen 6,2 millió hl sört termeltek 2014-ben. A sörgyárak közel 1700 főt foglalkoztatnak közvetlenül és közvetetten munkát adnak további 25000 főnek. Az MSSZ tagvállalatai 2014-ben 66,2 milliárd forinttal járultak hozzá a közteherviseléshez.

A „Sör mi több” eseménysorozatról

A Magyar Sörgyártók Szövetsége célja, hogy a világszerte reneszánszát élő sör az őt megillető helyére kerülhessen a magyar fogyasztók asztalánál. A sörszezonnal együtt indult „Sör mi több” eseménysorozat célja, hogy elmélyítse a hazai sörkultúrát és új oldalairól mutassa be ezt a természetes italt. A rengeteg különböző sörfajta közül minden gasztronómiai fogás mellé kiválaszthatjuk a legmegfelelőbbet, mert az illatok és ízek sokszínűsége miatt az egyes sörök jól harmonizálnak az adott ételekkel, és együtt új, izgalmas íz-élményeket adnak. Mindenféle ételhez megtalálható a megfelelő sör, hiszen a sör lehet édes vagy fanyar, gyümölcsös, kesernyés, könnyeden friss, vagy éppen robusztusan telt, a lényeg, hogy kóstoljunk, kísérletezzünk.

Exit mobile version