SzántóGráf

Az év honlapja – bojlerszerelés fix áron – rányalják a garanciát – számlásan drágább -egy kerekecske gombocska kálváriája

Ne tessék keresni. Hiábavaló lenne. Ez a honlap nem létezik.  Mint ahogyan email címük sincs. Csak egy telefonszám.  Egy mobil szám.Tehát , ha bármi gondunk van az elvégzett javítással itt reklamálhatunk. Számla nincs, hülye is aki ilyet kér amikor az plusz 27 százalék lenne.  Fizetném is, ha tudom, hogy a mester ezt befizeti a költségvetésbe. Ám erre annyi a garancia mint ez a bojlerre nyalt matrica.

Mint már megírtam itt találtam szombaton egy gázszerelőt. Aki az apró törött gombot kicserélte öt perc alatt a bojleron.  Úgy persze, hogy kikötötte, bármi is legyen a meló 21 ezer forint. Miért nem húsz ? Csak .  Kinek kell még az ezres is. Nem tudom máig se.  Szerettem volna megtudni az árképzés technikáját, de a válasz – telefonon megegyeztünk – vagy van 21 ezer forintom  – vagy nincs és fürödjek hideg vízben. S ha nem tetszik, akkor forduljak a fogyasztóvédelemhez. Különben, ők nem emlékszenek semmire, nem tudnak semmit és nem is voltak nálunk. Az a vignetta meg nem is igazi, hiszen ilyen honlap nincs.

Itt a vége az ügynek.

Exit mobile version