Mint már mondottam, selejtezek, válogatok. Hogy kevesebb dolga legyen az utódaimnak. Persze kezembe kerül egy -egy érdekes kép, s töprengek mentsem vagy kuka. Ez a felvétel különösen érdekes. Pártszékház, ma ITC és Vitray Tamás tanár úr tartott előadást a sajtó munkatársainak. Nézem, nézegetem a felvételt, kapásból kilenc elhunyt kollégát fedeztem fel . Negyven esztendő alatt így rostálódunk.
Szántó István
Related article
Áttörés a Koronavírus elleni küzdelemben ✧ Két izraeli kutatóintézet ellenanyagot fejlesztett ki
„Büszke vagyok az Izraeli Biológiai Kutatóintézet munkatársaira. Jelentős áttörést hajtottak végre. A zsidó kreativitás és találékonyság tette lehetővé ezt a sikert” – mondta...
Jelzálogot jegyeztek be a miskolci kórház egyik sugárterápiás gépére – írja a Népszava
Nehéz eldönteni kinek is van igaza. Egy biztos a hazai egészségügy bármennyire is szépítenénk padlóra került. A nagypolitikai játszmában tért és súlyt vesztett.Kapkodom...
Kitűzték a bokrétát a Miskolc Déli Tudományos Technológiai Parkban épülő Logisztikai Inkubátor épületére
A debreceni székhelyű ingatlanfejlesztő XANGA cégcsoporthoz tartozó MIA Rising Kft. mintegy 2,5 milliárd forint volumenű befektetésével egy új logisztikai inkubátor...
Gasztronómiai kalandozás – kocsonya csak hébe-hóba- a gulyás leves kiütéssel győzött
Jól sikerült a kocsonyafarsang. Ki nem hagytam volna. Számomra egy gasztronómia kalandozás volt. Ráadásul a legjobb időben az enyhe havazásban jártam végig a...
Eláruljuk – hogyan lehet játszani online -részletes útmutatót küldött a Fortuna
Az EuroMillions lottósorsolás eredményei és nyereményei (2014.02.18. – kedd) Nyerőszámok: 23, 26, 36, 37, 49 + 6, 7 Nyertes Találat Nyeremény Forintban 2 db...
Fullasztó a hőség a Centrum Sparban – a kínai tulajdonos nem szereti a klímát – mert sokat fogyaszt
A téma az utcán hever – szokás mondani. Van is benne némi igazság, sőt azt kell mondani, megesik amikor le se kell...
Termőre fordult az édenkerti gyümölcs – hajdan fejjel lefelé is dugványoztam – csak más a hazai termés
Talán négy esztendeje ültettem ezt az édenkerti gyümölcsfát a kerítésünk mellé. Egyszerre a körte facsemetével. Nem tudom mi történhetett, de a valamikor tiltott...
A vasárnap esti drón showra készül a város
A Miskolci Piknik záróeseménye az Avasi kilátó fölött látható drón show lesz vasárnap este. A fényműsor biztonságos elindításához azonban szélcsendes, esőmentes időjárás szükséges,...
Szabó Béla lesz a Magyar Telekom új csoport kommunikációs igazgatója
Szabó Bélát, a DDB jelenlegi stratégiai és innovációs igazgatóját nevezték ki a Magyar Telekom új csoport kommunikációs igazgatójává. Szabó Béla 2017. május 15-től...
Lövöldözés tört ki Bécsben egy zsinagógánál
Tüzet nyitottak egy bécsi zsinagógánál a Schwedenplatz közelében hétfő este. Helyi lapértesülések szerint eddig legalább három személy vesztette életét és 15-en sérültek meg....
Halálos baleset a 3-as számú főúton
A baleset helyszínelésének idejére a rendőrség teljes útlezárást rendelt el a főút 193-as kilométerszelvényénél, Arnót térségében. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2014....
Kiből lesz az utcaseprő – megjelent a Miskolci Naplóban – a boszorkányok is megirigyelnék
Ha nem tanulsz, legfeljebb utcaseprő leszel. Bizonyára nem csak engem rémisztgettek ezzel. Így aztán már gyermekként kiemelt figyelmet tanúsítottam a szakma iránt. Eltöprengtem,...
Nincsenek nagy igényeim -Iván Gizi drótpostája – régen üzent !
Van úgy, hogy az ember feje felett összecsapnak a hullámok. Mert az élet már csak olyan, hogy nem lehet megállni. Ezt kell intézni,...
Margitka jubilált – boldog születésnapot – már nem kell a gyertyákat fújkálni
Sípos Józsefné, Kapitány Margitka népes családjában, barátaival ünnepelte az idén esedékes születésnapját Mezőcsáton. A hölgyek kortalanok tehát semmi szükség gyertyákra egyébként is csúnya...
Újabb milliókat kell visszafizetnie a miskolci önkormányzatnak az előző városvezetés nemtörődömsége miatt
Ismét az előző városvezetés hanyagsága és hozzá nem értése miatt kell pályázati támogatásokat visszafizetnie Miskolc jelenlegi önkormányzatának – ezúttal 2 millió...
Hagyó Miklós ide zarándokolt – egészséges a gyaloglás – a Nokia reklámembere
Tessék megnézni ezt a fáradt megtört embert. Ő volt Budapest alpolgármestere. A Nokia reklámembere. A Nokiás dobozokról elhíresült politikus. A felvétel regnálása idején...
Jótékonysági vacsoraesttel segíti a Népkerti Vigadó a színházat
A Népkerti Vigadó és Söröző jótékonysági vacsoraestet szervez december 27-én, kedden a Miskolci Nemzeti Színház javára. Az elszabadult energiaárak, az egész Európát sújtó...
Elnöki látogatás a Mezőkövesdi Tankerületi Központban – várják a visszajelzést az átalakításokról
Dr. Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke február 13-án, kedden Mezőkövesdre látogatott, hogy személyesen is találkozzon a tankerület dolgozóival és az intézmények vezetőivel....
Aki megérti segítsen – gondom van a szövegértelmezéssel –
Sajnálom , de a jogász nyelvet nem beszélem. Idáig általában Miskolci Járásbíróság leveleit minden nehézség nélkül tudtam értelmezni. Most viszont külső, akár telefonos...