SzántóGráf

Csak Zenecet ne – charterrel vinnék reparálni – a garancia után felejtsük el egymást – a luxusnak luxus ára van

Bennem lehet a hiba. Ez tuti. Mégis csak képtelenség, hogy bármilyen szervizzel akad dolgom, megpróbálnak hintáztatni.  Nemrégiben egy pesti szerelő a gázbojleren egy törött kapcsolót, amit magam vettem meg 21 ezer forintért cserélt le. S mivel szombat délelőtt volt még hálás is lehettem neki. Míg az árban meg nem egyeztünk telefonon , nem is jött ki. A bojlert meg aligha vihettem volna el a lakására.

S mi van most – tegnap betoppantam a Pesti Klapka utcai  négy szám alatti Zenec márkaszervizbe. Bevittem az autóm média box tunerét mert elromlott. Most három esztendős, Debrecenben vettem az ottani szervizükben. Pompás volt idáig. Ám ami elromolhat az ugye el is fog.  Kértem az ottaniakat, hogy mielőtt megbabrálják jelezzék mennyibe fáj majd. Gyorsan jött a levél, a válasz: nem tudják javítani, de kiküldik a gyártóhoz, ami potom 15 ezer forint.  Nem a javítás , csak a diagnózis .

Fáj.  Tudom tőlünk nyugatra – ahogyan a kínai piacon is mondják – kuka . Csak nem árulom el, hogy ez eredetileg mennyi volt.  Amihez képest a vásárló csak több törődést, figyelmet igényelhetne. A levelezésünk meg legyen nyilvános.

Exit mobile version