Tessék sietni, ma szerdán zár az edelényi kastély – gyéren látogatták, s most tehetős gazdára vadásznak – Kerényi László képei

Figyelem, figyelem, szerdán zárásig még látogatható az edelényi kastély.

A drága pénzen felújított épület egyelőre bezár és az új rendelkezések szerint keresik majd a jó gazdáját . Egy olyat aki képes lesz állni a fenntartási költségeket vagy esetleg szállodaként hasznosítani tudja.

Megnem erősített hírek szerint a kastély személyzetét már elbocsájtották, a berendezést is hamarosan elszállítják. Kerényi László dokumentumfilmes barátom annak idején egy antik zongorával ajándékozta meg a kiállítást. Illett is a képbe passzolt az elenegáns milliöhöz. Mostt vissza kéri ám a Barna György gyüjteményéből származó daraboknak a a sorsa még nem dőlt el.

Hogy mi miért történik mifelénk nem mindenki tudja. Feltételezem, hogy az állami költségvetésből finanszirozott kastély mint múzeum nem volt képes kitermelni a fenntartásához szükséges pénzt.  A közösből pedig nem futja. Vagy nem jól menedzselték, kevés volt a látogató ami ebben a régióban érthető is.  Hiszen már maga a különleges szépségű Couburg kastély a megépitésekor is kilógott a szegényes környezetéből.  Ráadásul mostanában esélyt sem kapott az edelényi önkormányzat , hogy átvegye és menedzselje a város  egyetlen értékes látnivalóját.

Mit mondjak, őszintén sajnálom, de a döntéssel szembeni ellenérvek hiányzanak. Jómagam edelényi gyökerekkel rendelkezem, apa ágon nagyszüleim ott éltek addig míg el nem hurcolták őket.  Nagyapám híres épületbádogos volt valamikor még ő csinálta a főúton álló református templomot.  A nyolcvanas években amikor ebben a kastélyban a szokásos módon irodák,  raktárak  és miegyéb intézmények fészkelték be magukat az Északterv megbízásából készítettem egy videófilmet az elhanyagolt épület minden zegzúgáról. Nagy élmény volt, talán Gyarmati Imre épitész barátom megőrizte ezt a kazettát. Ott voltam amikor Balog Zoltán miniszter úr felavatta a felújított kastélyt és ígérte ez mint turisztikai vonzerő felvirágoztatja a környéket. Akkor is ott voltam amikor egy helikopterpályával megspékelt kaszínót álmodtak oda, hogy a tehetősebbek itt verjék el a felesleges pénzüket. Végül ez lett . Hogy mi lesz még majd és kié lesz a kastély nem tudjuk. Csak remélem jó gazdára lel. Egyébként emlékezetem szerint az eredeti tulajdonosa a Couburg család mint építető  soha be nem tette a lábát ide.  Csak befektették a pénzüket, talán ez a különös átok az ami sosem szünik meg.

——————————————————————————————————————————

L. Simon László államtitkár adta át szerda délelőtt az Edelényi kastélysziget projekt második ütemét, amely keretében kiállításokkal töltötték meg az épületet, illetve a sportpályát elbontva helyreállították a parkot. Az avatáson köszöntőt mondott Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.

A pazar megjelenésű kora barokk kastély nagyterme adott helyet az ünnepségnek. „Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe”- idézte Babits Mihályt a patinás falak közt mottóként Török Dezső, s ezt követően kifejtette, hogy Edelénynek és térségének van mibe kapaszkodnia, hiszen itt található a honfoglalást követő kort idéző borsodi földvár, kora középkori templomok és a L’ Huillier- Coburg kastély. Kötelességünk a múlt emlékeit megőrizni, ápolni és átadni a következő generációnak.

Jó példa erre az edelényi kastély, amelyről a tulajdonos Magyar Állam nem feledkezett meg. Első ütemben eredeti szépségében helyreállították az épületet, a másodikban pedig megtöltötték tartalommal. Most már a szakembereken múlik, hogy a térség egyéb kincseivel együtt „eladják” a hazai és nemzetközi turisztikai piacon. Így lehet a múltunk a jövő alapja”- vont mérleget Török Dezső.

L. Simon László kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár átadó beszédében megköszönte minden közreműködő munkáját – név szerint kiemelte Demeter Zoltánt, a térség országgyűlési képviselőjét – akiknek köszönhetően megvalósult az Edelényi kastélysziget két projektje. A nagyszabású munkálatok forrását a most záruló 2007-13 közötti fejlesztési ciklus keretéből biztosították. Mintegy 3,5 milliárd forintot költöttek a kastélysziget projektre, ami „jelzi a kormány elkötelezettségét a térség iránt. Az alkalmat megragadva az államtitkár kiemelte, hogy Magyarország éllovas az uniós források felhasználása tekintetében. A Miniszterelnökség és az államtitkárság is presztizskérdésként kezelte a forrásvesztés minimalizásálását.

Az államtitkár személyes hangvételű beszédében részletesen szólt a műemlékek működtetésével kapcsolatos elvárásokról is

L. Simon László emlékeztetett arra, hogy a turistát meg kell fogni, ehhez színvonalas tárlatokra és szolgáltatásokra, például egy kávéházra van szükség. Ez az edelényi projektek keretében megvalósult. Van kávézó és van kiállítás is. Ezt követően részletesen szólt a retró kiállításról és a térképtárlatról. Zárásként kérte edelényieket, hogy ugyan állami tulajdon, de érezzék magukénak a megújult kastélyt.

A beszédeket követően az Allegra Quartett vonósnégyes adott klasszikus zenei koncertet, majd a vendégek megtekintették a térkép kiállítást. A program zárásaként adott fogadás előtt Demeter Zoltán mondott pohárköszöntőt, amely középpontjában az értékek fontossága szerepelt.