Na mit látok a Csabai kapu és a Lévay utca kereszteződésében. Lehet, hogy a kocsiból kattintott képen nem nagyon tűnik, fel de ott a lámpaoszlopon egy tűkőr van. Lett. Nem volt ott. Hazáig töprengtem, hogy mi cél szolgálhat. Egy magam kreálta verzió: megesik, hogy a bal sávból fordulnak jobbra , fel az Avasi lakótelep irányába. Kényszerűségből, mert a piros lámpa előtt várakozó autós csak egyenesen akar haladni. Ennek ellenére elfoglalja a külső sávot. S jön a bátor, vakmerő taxis és a belsőből átvág a Szabadságharc utcára. Na erre jó lehet a tükör, szemmel tarthatja a mellette ácsorgót. Vagy mi másra jó? Mert ugye mindent én se tudhatok.
Szántó István
Related article
Sosem hagytak magunkra – amikor ide lovagoltunk – majd egy lóért megvettük a földet – teszetosza az unió védelmi tanácsa
Igazából már kezdjük megszokni a tumultust. A hírekben is kezd visszaszorulni, hogy ma éppen mennyi migráns haladt át az országon. S hogy itt...
Kelemen: „Az ellenzék impotens, a nyertes remélem nem!”
„Az ellenzék impotens, a nyertes remélem nem!” – írta Facebookon az egykori pornószínésznő abban a posztjában, amiben kihirdette szavazóversenyének győztesét. Hát ez is...
A rákbetegek lelkére is figyelő szakemberek elismerése
A kitüntetettek: Szakmai díjat kapott dr. Biró Eszter a hazai onkopszichológia megteremtésében, elméleti bázisának létrehozásában, oktatásában és gyakorlatában végzett kimagasló elkötelezett szakmai munkássága...
Szép volt fiúk – nem mertem a mosdóba menni – plecsnit a fiúknak – a pénz már a számlájukon – most már a szotyola se zavar
Megvallom nem vagyok egy focimániás. Bár gyerekkoromban kora délutántól sötétedésig kergettük a gömbölyű bőrt nem nagy örömet leltem a mások játékának a nézésében....
Gyurta: Belátta, nekem szükségem van másféle segítségre
„Aki a VIP-ben ül, nem látja, mi van lent.” Az olimpiai-, világ-, és Európa-bajnok mellúszó úgy döntött, végleg felhagy a versenyzéssel. Miért pont...
Kiss Mihály szalézi szerzetes zsidó kisgyermekeket bújtatott, saját életét is kockáztatva
Posztumusz Világ Igaza kitüntetést kapott Kiss Mihály szalézi szerzetes, aki a vészkorszak idején zsidó fiatalokat bújtatott a rend óbudai házában. Az elismerést Semjén...
Paul Lendvai-díjat kapott Spirk József és Vitéz F. Ibolya
A 24.hu két munkatársa kapta az idei Paul Lendvai-díjat. ...
Gitárral a kemoterápiára
Mit tehet egy daganatos beteg a műtéten és kemoterápián túl, hogy felépülhessen a rákból? Az onkológián kemoterápia közben önmagát és másokat is gitárjátékával...
Az Audi pilótájaként DTM-történelmet írt René Rast – Aktuális hírek – Hírek
René Rast (30), az Audi pilótája a 2017-es év DTM-bajnoka, amivel versenysport-történelmet írt: a német versenyző mindjárt első DTM-szezonjában elnyerte a bajnoki címet,...
Új gyárat avattak Kazincbarcikán
Az Új Széchenyi Terv keretében, uniós források segítségével új víztisztító vegyianyag-gyárat létesített a Donauchem Kft. Kazincbarcikán. A 2 milliárd forintot meghaladó költségvetésből jelentős...
Putyint nem hívták meg Auschwitzba, az oroszokat meghívták a Dohány utcai zsinagógába
Tele a sajtó a hírrel: az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint nem hívták meg az auschwitzi tábor felszabadulásának 70. évfordulójára rendezett emlékünnepségre …melyre a...
Egy szakállas vicc -miért van zimankó a parlamentben – voltak városi legendák – utánajárnék , ha nem járnak utánam
Egy újszülöttnek minden vicc új. Abban az időben amikor képen látható emberke volt a miniszterelnök azt kérdezgettük – miért van olyan hideg a...
Tetszik – egy német karikaturista elkeserítően szomorú kép sorozata – a világ legbefolyásosabb asszonya – ezentúl a legbefolyásolhatóbbja – a nők szíve legyűri az eszüket – a csókák ellepik
A képsorozat csudára találó. A kedves idős hölgy ( Merkel kancellár asszony akit egyébként nagyra becsülök) üldögél a padon. A szituáció nem rá...
SZENTGYÖRGYVÁR – Bödőcs Tibor, Nádas Péter és Anima Sound System augusztusban a Margófeszten, Zalában!
Különleges születésnapi ünnepséggel készül az idén 10 éves Margó Irodalmi Fesztivál: augusztus 12-15. között a zalai Szentgyörgyváron négynapos kulturális kalandra vár a...
A csütörtöki Északban – jön a Sztárkeltető – benne Vadnai László – Kuksi Miskolcról – végigkalandozta az életét
Ha nem mondtam volna még, a holnapi Északban Vadnai Laciról írok. A miskolci Kuksiról. Aki – s ki nem ismerné – annak nem...
Az MRCC Miskolci Road Cycling Club évértékelő sajtótájékoztatót tartott az Auróra Hotelben
Az MRCC Miskolci Road Cycling Club évértékelő sajtótájékoztatót tartott az Auróra Hotelben 11.18-án szombaton. Somogyi László az MRCC elnökhelyettese bemutatta a Club mellett...
Daher Pierre véleménye a migráns ügyben – Libanonból Magyarországra – miért lett sebész orvos – hamarosan az Északban
Még jóval a párizsi tragédia előtt gondoltam ki, hogy megkeresek néhány olyan prominens személyiséget, aki maga is egy távoli ország szülötte. Viszont itt...
Határok nélküli mobilitás: az Audi e-tron Charging Service szolgáltatással teljes lesz a töltési … – Aktuális hírek – Hírek
Az e-tron egy új korszak hajnalát hozza el az Audi számára. A négykarikás márka a hagyományos autógyártó szerepén túllépve egy prémium mobilitási rendszereket...
Jól megy a pesti nagykutyáknak – illemhely az ebeknek – négylábú biciklisek kizárva
Pozsonyi utca Budapest 2014 július. Jól megy a pesti kutyusoknak. Ott ahol egymást érik a jobbnál jobb éttermek és vendéglők, s déltől késő...
Igaz, hogy a daganatellenes kezelések növelik egy újabb daganat kockázatát?
Egy rendszeresen CT-vel vizsgált gyermeknél tehát számottevően nagyobb a kockázat, mint egy idősebb embernél, hogy élete során hátránya származhat a sugárterheléssel járó vizsgálatokból....
Ezt már olvasta?
No Image

