SzántóGráf

Rákattantunk – milyen is az emődi tehéntánc – értéktárban a különleges lakoma

Akár HUNGARIKUMMÁ is válhatna az emődi TEHÉNTÁNC ételkülönlegesség

Az Emődi Települési Értéktár Bizottság Pocsai Enikő polgármester asszony kezdeményezésére alakult meg tavaly ősszel azzal a céllal, hogy a helyi értékekről készüljön el az a  gyűjtemény, leltár, amely a település „hagyatékait” gyűjti össze.

 

Az értéktárba kerülő helyi értékek olyan adatbázist alkotnak, amely a város lakói számára is nyitott, így annak tartalma folyamatosan bővíthető, naprakész adatokat tartalmaz. Tervezzük, hogy az „emődiség”-et reprezentáló gyűjtemény egyes értékei kerüljenek be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktárba, annak folytatásaként pedig a Magyar Értéktárba, sőt akár hungarikumokká is válhatnak.

A bizottság javaslata alapján a  turizmus szakterületén jelölték az EMŐDI TEHÉNTÁNC ételkülönlegességet, amely városunk egyik nevezetességének számít és az étel kitalálója ma is Emődön él.

 

Városunk a farsangi időszak adta lehetőséget szerette volna kihasználni egy nagyszabású kulturális-gasztronómiai esemény megtartására, ahol népszerűsíthette volna az ételt a  február 20-ára tervezett EMŐDI TEHÉNTÁNC FARSANGON. E rendezvényt két Guinness- rekord felállításával kívántuk maradandóbbá tenni, ám a sokak által nagyon várt jeles program sajnos elmarad. Ennek oka az, hogy az önkormányzat 2016-os költségvetése előzetes egyeztetési tárgyalásán nem kapta meg a kellő számú képviselői támogatást. A méltán híres ételkülönlegesség, mint egyedi, helyi gasztronómiai specialitás, közös értékünk, amelynek népszerűsítése érdekében a Guinness-rekordok felállításáról nem teszünk le, azt egy későbbi időpontban mindenképpen megvalósítjuk!

 

 

Exit mobile version