SzántóGráf

Orvosi táska Auswitzból – a halál angyalának a szobájából – Mengele hagyatéka , egy ezüst szelencével

Az Auswitzi haláltábor felszabadításakor a deportáltak nem akartak hinni a szemüknek, hogy az őrök elmenekültek. Egy volt fogoly elmondása szerint végigjárták a táboron belüli lakásokat, hogy valami élelemhez jussanak. Bár figyelmeztették őket, hogy semmibe ne egyenek bele amit ott hagytak, hátha mérgezettek. A képünkön látható táskát és a benne lévő ezüst kis dobozt mostanáig őrizte egy Holokauszt túlélő.  Emlékezete szerint Josef Mengele orvosi szobájában találta az íróasztal alatt. A gyógyszeres szekrény  már ki volt fosztva. A táskában volt néhány injekciós tű és ismeretlen ampullák tömkelege. Ezeket elhajította és ezzel az orvosi táskával jutott hazáig. Emlék, rossz emlék, érték lenne ha nem ismernénk a valamikori tulajdonosát.image

Exit mobile version