A bűvészek természetfeletti képességek illúzióját keltik. Mivel a természet törvényeit nem tudják felülírni, az emberi agyat célozzák meg, és annak hiányosságait és sebezhetőségét használják fel a javukra. A kutatók is rájöttek arra, hogy a bűvészek kitűnően ki tudják használni az emberi érzékelés és az agy működésének bizonyos korlátait, és ezért a bűvészet vizsgálatával közelebb juthatnak agyunk működésének megértéséhez.
Íme, öt dolog az emberi viselkedésről és gondolkodásról, amit a bűvészek már évszázadok óta ismernek és (ki) használnak, a tudósok pedig csak nemrég kezdtek velük komolyan foglakozni.
- A látórendszerünk hiányosságai
Olyan képeknek a nézők fejébe ültetése, amik valójában meg sem történtek: Itt nem kell bonyolult dolgokra gondolni, egy egyszerű eltűntetésnél is erről van szó: a néző még akkor is oda képzel egy tárgyat, amikor az valójában már régóta nincsen ott. Ez mitől működik? Az, amit úgy érzékelünk, hogy látjuk valójában nem az, amit látunk. Az emberi érzékelés nem arról szól, hogy a valóságról teljes képet kapunk. Sokkal inkább arról van szó, hogy pillanatfelvételeket készítünk és a többit az agyunk „képzeli hozzá. ”A szemünkbe bejövő vizuális ingerek a másodperc tizedrésze alatt jutnak el az agyba. Hogy ezt a késést kompenzálja, az agy megpróbálja „megjósolni”, hogy hogyan fog kinézni a világ a közeli jövőben és eszerint cselekszik. Ez egy nagyon hasznos dolog a való életben (például autóvezetés, verekedés vagy vadászat közben), ugyanakkor ezt szokták a bűvészek kihasználni.
- A figyelem irányítása tekintetünkkel
Hihetetlenül hatékonyan lehet a nézők figyelmét irányítani mindössze azzal, hogy az előadó éppen hová néz. Az emberi agy úgy van „bedrótozva”, hogy hihetetlenül érzékeny legyen a szociális jelzésekre, ezért keresi a lényeges, figyelemre méltó dolgokat, és a néző a szemével teljesen ráfókuszál látóterének arra a részére, ahol a fontosnak tartott dolog történik. Tehát például a bűvész könnyen rá tudja irányítani a nézők figyelmét az egyik kezére, azt hogy közben a másik kezével mi történik, a néző agya egyszerűen nem dolgozza fel. Maximom később, miután utólag megpróbálja kitalálni, hogy mi történhetett, de akkor már rendszerint késő.
- A szabad döntés illúziója
Ennek a lényege, hogy a néző valójában nem tud úgy választani, hogy ne a bűvész által preferált dolgot válassza. Természetesen a bűvészeknek sokat finomodott a befolyásolási technikájuk, és ma már nagyon sokszor apró gesztusokkal, elejtett mondatokkal és tárgyak elhelyezésével tudják a nézőket befolyásolni a választásban. Nem is kell külön példát hozni, hogy hol használják ezt a módszert, mert a politikától kezdve a marketingen át ez egy bevált technika. A kutatók is egyre inkább tudják igazolni, hogy sokkal kiszámíthatóbbak és könnyebben befolyásolhatóak a döntéseink mint azt gondoljuk. Erre egy nagyon egyszerű példa alább a legkiválóbb kortárs mentalistától, Derren Browntól:
- A memória tökéletlensége
Az emberi emlékezés tökéletlensége az egyike azon dolgoknak, amit a bűvészek szinte a végletekig kihasználnak. A legkiválóbb előadók pontosan tudják, hogy ami valójában történt a trükk során, az teljesen lényegtelen. A lényeg, hogy mire emlékszik mindebből a néző később, mikor felidézi a trükköt. A csodát a bűvésznek nem a saját kezei között kell létrehoznia, hanem a néző fejében. A bűvészeknek és a mentalistáknak pedig számos eszközük van arra, hogy bizonyos megtörtént eseményekkel, mozdulatokkal kapcsolatos emlékeket felerősítsenek, másokat pedig elhomályosítsanak egy mutatvány során a nézők fejében. Sokszor akár még az események sorrendiségének emlékét is meg tudják fordítani, sőt a nézőknek olyan dolgokat tudnak sugallni, amik valójában meg sem történtek.
A fent említett technikákat természetesen az illúziókeltés hazai nagymesterei is rendszeresen használják. Aki szeretné a gyakorlatban is megtapasztalni az érzéki csalódás élményét, az megteheti március 19-20-án a MOM Kulturális központban megrendezett Illúziuó Mesterei előadáson. A műsorban fellépők mesterien művelik a cikkben leírtakat, nem tudományos székfoglalóra, hanem szórakoztató kikapcsolódásra számíthatnak az érdeklődők, ahol minden korosztály kiszakadhat a szürke hétköznapokból és a meghökkentő szórakoztató bűvész show részese lehet. Az előadáson fellép legújabb szuperhősöket megelevenítő műsorszámával a kétszeres bűvészvilágbajnok Hajnóczy Soma. Színpadra lépnek a kézügyesség és illúziókeltés mesterei Igor és Ana, valamint új, megható műsorszámmal készül a világbajnoki díjnyertes Galambos Fecó. A gondolatolvasás nagymestere Holcz Gábor, valamint a tehetségkutató tv műsorból ismert Badár Tamás is új produkcióval jelentkezik és gondoskodik arról, hogy a nézők másfél órában valóban átlépjék a valóság határát és a varázslat világában érezhessék magukat. Az est házigazdája a Magyarország Szeretlek műsorvezetője, Szente Vajk lesz.