Miskolc belvárosa lassan de biztosan egy nagy gasztronómiai kalandtúra helyszíne. Egymást érik a vendéglátóhelyek, aminek igazából örülnünk kellene. Ezzel a belváros úgynevezett nyitvatartási ideje megnyúlik. A többi kereskedő viszont úgy érzi, nem képes ezzel szinkronba kerülni, mert a délelőtti nyitvatartási időben viszont csökken a forgalom. s most itt van Kerényi László nevezetes képe a múltból. Bizonyítva , hogy a villanyrendőr mellett a Megay cukrászda székelt. A reklám szerint forint és krajcár vegyesen szerepel az árlistán. Ez kissé zavaró. Számomra. Nem tudom eldönteni, hogy most ez lehetett e az olasz Piva cukrászda elődje vagy a Megayé a sarkon volt. Kérdezném, ki emlékszik rá. Esetleg néhány 120 -130 éves barátaink közül akad valaki aki ezt megválaszolná. Magam csak annyit tehetek hozzá, hogy Miskolcon a Pivában, Lapos Gyuri krémese világbajnok volt. Azóta se ettem ehez hasonló finomságot. Akkoriban még a krémet kreálták, alkották , nem porból és vízből vegyítették. Mivel szembe laktunk az első emeleten, amikor kész volt a krémes, Gyuri bá – szép nagy derék ember volt – kiállt a cukrászda elé. Feltartotta a tálcát, jelezve, szaladhatok érte. Ez a süti volt drága édesanyám kedvence.
Szántó István
Related article
Búcsúzunk Kocsis István doktortól – a végső tiszteletadás november hetedikén lesz a görömbölyi görög katolikus templomban
A gyengébbik nemről írnám a következő könyvemet. Rád gondoltam – mondom a telefonba – biztosra vettem, ha senki más de, Te tudsz újat...
Találkoztunk – mi vagyunk a négy H – még felismerjük egymást
Fényesen ünnepeltük meg a negyedik H 45. érettségi találkozóját a Mesterek éttermében szombaton délután. A lényeg, dr Hevesi Attila osztály főnökünk még mindig...
Elbúcsúztatták Zoltai Gusztávot – a koporsót közösen vitték
Több százan kísérték utolsó útjára hétfőn délben a tegnapi napon elhunyt Zoltai Gusztávot. A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek...
Hat esztendeje mondogatják – mindent kivizsgáltak , miközben egyetlen szabályos , szabálytalan szembesítés sem történt – friss elutasító határozatokban védelmezik a bűnösöket
Tisztelt Olvasóim, Ez nem egy példabeszéd, ez a valóság. A Miskolci Járási ügyészség szokásos hétvégére időzített válasza. Ők mindent – mi az minden...
Az elátkozott palota – városi park lesz a helyén – a kormány adja vissza a miskolciaknak
Az alábbi cikket én írtam. Akkor nem tudhattam, hogy eltünik a szentháromság tér legfiatalabb épülete. A fa Lenin domborművel és a valamikor lerókázott...
Köszöntsük a nőket – mi sosem adjuk fel – nem ajánlom, hogy elfeledjék , ma még nyitva vannak a virágosok – akikre büszkék lehetünk
Köszöntjük a nőket! Az édesanyánkat , a lányainkat és az összes hölgyismerőseinket. Érdekes, hogy annak idején, kihangsúlyoztuk, éljen a nemzetközi nőnap. Majd rendszerváltás...
Kicsit savanykás, de már érték – megjelent a Miskolci Naplóban – innentől, mint gyakorlott vendéglátós, átvettem a konyha irányítását.
A halászlé amolyan ünnepi étel. Igaz, mostanában már kockából és bolti sűrítményből is kedvünkre valót kotyvaszthatunk. Ám az igazi unikum a bográcsos, vagy...
Rita Szent Ferenc Kisnővér – Az Elfogadlak Alapítvány bemutatása
Az Elfogadlak Alapítvány Szent Ferenc Kisnővérei kezdeményezésére és vezetésével, fiatalok tevékeny részvételével jött létre Arlón. Célja helyi adottságokra, erőforrásokra építve...
AZ ELSŐ KOCSIKUCKÓM – ezt írtam a Miskolci Naplóba – a Szinva parti garázssoron
Álmaim netovábbja egy Trabant. Vuduszokás szerint az unalmas óráimban többször is lerajzolom. Hátha hamarabb „elejtem”. Elképzelem, miként pöffeszkedem kikönyökölve a kormánynál. Igazán nem...
Végső búcsú a vasdiplomás Eisner tanárnőtől – a vegyérték számítás nem volt az erősségem
Hosszú betegség után 88 esztendős korában elhunyt Eisner Rudolfné , született Halász Ilona vasdiplomás fizika -kémia szakos tanárnő. Hamar követte szeretett párját Rudi...
Elment Lóri – búcsúzunk Kabdebó tanár úrtól
Elhunyt Kabdebó Lóránt 84. életévében vasárnap . Temetésével kapcsolatban közleményt adnak ki. ...
Kerényi László filmjéből kockáztam – ajánlom a filmet is – azok a nyolcvanas évek – ezek is mi voltunk
Volt egyszer a nyolcvanas években egy jólsikerült sajtónapunk. Mivel Bekes Dezső a Déli Hírlap főszerkesztője egyben vezetője volt a városszépítőknek is a Kós...
Tepper Gábor az implantologia császára – a miskolci, fogorvosi dinasztia Bécsben rendel
Ni, csak, mit látok. A képen dr. Tepper Gábor miskolci születésű orvosprofesszor, aki az elmúlt napokban több hazai egyetem meghívására tartott prezentációt a...
…leszek-e nagy? – ezt is én írtam – Az ecetfák városába
Rezső bácsi kitárazza a TT pisztolyát. Biztonságképpen kétszer is ránt egyet, a ravaszon majd kezembe vehetem a revolvert. Alig hét esztendősen. Egész este...
Csak úgy mondom – a vakáció napjai meg vannak számolva – kezdődik a visszaszámlálás – bezzeg a mi időnkben
Csak, hogy el vegyem fiatal barátaim jókedvét. Mi ilyenkor augusztusban már az írószer boltokban és az úttörő áruházban koslatunk. Nem azért mert annyira...
Két hét Szántódon – cserkészkedtünk a magyar tenger partján – igen voltunk ….
A hatvanas évek elején kaptunk egy kéthetes Balaton parti nyaralást. Pontosabban , én kaptam , hová máshová mint Szántódra a gyermektáborba. Mintha ma...
A celluloid vége – ezt is én írtam – lezárul egy korszak – mentsük a menthetőt a lemezre
Még, hogy az időt nem lehet megállítani! Még ki is lehet merevíteni. Alig tízesztendősen kapom az első fotómasinámat. Sárgás disznóbőrtokkal, filmmel együtt pontosan...
Családi ezüstnek hittem – megjelent a Miskolci Naplóban – elég bosszúsan magam vertem szét egy baltával
Nagyapámék egyetlen háborús öröksége egy jó két méter magas, velencei tükrös asztal volt. Apró hibával. Bal felső sarkába, a hosszant elnyúló apró repedés...