SzántóGráf

Török étterem a belvárosban – kész a sarokház – szebb mint újkorában

Érdemes megfigyelni – Puskás Péter Ybl díjas  tervező  meghagyta az eredeti míves kapu felső részét. Dicséretes munka. Elmondása szerint az épület összes régi elemét igyekeztek praktikusan átmenteni. Mindez jól emlékeztet arra, hogy eredetileg itt egy polgári ház állt, sok sok lakással. S már akkor is adtak a külcsínre. Egyébként az ablakok körüli díszítések szebbek mint az eredetiek.imageCsak, hogy megértük. Sokszor lefotóztam ezt a belvárosi sarokházat, s már nem akarom elhinni, hogy csak újjáépült. Egy ízben beszéltem is a tulajdonosával aki elmondta, miért nem tudta megvalósítani az ide tervezett szállodáját. A csillagok állása csak nem akart összejönni. Amikor a bankok hiteleztek volna akkor a hatóságok nem engedélyezték , amikor pedig már zöld utat kapott a projekt nem volt rá anyagi forrás. Végül is , hogy most szinte az eredeti állapotában sikerült újjáépíteni óriási teljesítmény. Látszik az igényes kivitelezés, a precíz tervezés, Már csak az a kérdés mikor nyit a belváros legújabb étterme.

Exit mobile version