SzántóGráf

Reformálni és fenntartani”2016. március 15. (kedd) 16:17A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a hagyományokat folytatva vidéken, ezúttal Encsen tartotta március 15-e tiszteletére összehívott ünnepi közgyűlését. A keddi megemlékezésen Balog Zoltán miniszter mondott ünnepi beszédet.

Reformálni és fenntartani”2016. március 15. (kedd) 16:17A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a hagyományokat folytatva vidéken, ezúttal Encsen tartotta március 15-e tiszteletére összehívott ünnepi közgyűlését. A keddi megemlékezésen Balog Zoltán miniszter mondott ünnepi beszédet.
A Petőfi szobor megkoszorúzásával indult az ünnepi program, ahol rövid kulturális összeállítást követően elhelyezték a kegyelet virágait, majd a megemlékezés résztvevői átvonultak az ünnepi közgyűlésnek helyt adó Encsi Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumba.

1543_0_680.jpg

A megyei önkormányzat nevében dr. Kovács János főjegyző és dr. Sáfrány Borbála osztályvezető koszorúzott
A Himnusz közös eléneklését követően Szeles András, Encs polgármestere üdvözlte a vendégeket. Megköszönte, hogy együtt ünnepelhetnek a megyével, mivel ezzel is életjelet adhatnak, felhívhatják magunkra a figyelmet. Bizonyítani szeretnék, hogy „ebben a halmozottan hátrányos helyzetű térségben is lehet minőségi munkát végezni.” Kiemelte, hogy a dolgos hétköznapok mellett igyekeznek méltó módon megtartani az ünnepeket is. Szorgalmazta a nemzeti minimumon alapuló össztársadalmi együttműködést. Eszterházy Péterrel vallja, hogy a hazaszeretet minőség kérdése.

Szeles András az ünnep méltóságáról, a nemzeti minimumról szólt, ami összeköt
Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg az ünnepi, közös ülést. Egy néhai márciusi ifjat idézve szólt a szabadság fontosságáról. Kiemelte, hogy a reformkor nagyjai, a márciusi ifjak, a szabadságharc hősei számára nem jól hangzó jelszó volt a haza mindenek előtt, hanem a mindennapok része. E szerint éltek, cselekedtek.  Emlékeztetett rá, hogy az abaúji katonák, a híres kassai 9.-es honvéd zászlóalj a legbátrabbak közé tartozott, amiért megkülönböztetésként elnyerték a vörös sapka viselésének a jogát. Büszkék lehetnek rájuk.  „Amíg magyar él a Földön emlékezni fogunk hőseinkre, akik példájukkal hitet és reményt adtak a jövőnek” – zárta beszédét a közgyűlés elnöke.

A közgyűlés elnöke főt hajtott a reformkor nagyjai, a forradalom és a szabadságharc hősei előtt
Balog Zoltán, az EMMI minisztere ünnepi beszédében, mint aki a térséget jól ismeri elismeréssel szólt az abaúji, zempléni, borsodi emberek kitartásáról: „ ha nehéz is az élet, tisztességes, becsületes munkával próbálnak előre jutni.” Sokszor duplán kell teljesíteni. Ilyen emberi teljesítmény volt 1848 is, hiszen a forradalmat is emberek csinálták. Egyik napról másikra lettek dolgozóból forradalmárok, hősök, vértanúk. A szabadságharcot ugyan leverték, de akik túlélték, a kiegyezést követően Magyarország elképesztő fejlődési szakaszát indították el.  Deákék eredményeihez hasonlította gróf Bethlen István miniszterelnököt, akinek Trianon után kellett újjáépítenie Magyarországot.
Balog Zoltán kiemelte: a munkában és a harcban egyaránt a döntéseink mutatják meg, hogy milyen emberek vagyunk. A polgárosodás a jobbágyfelszabadítással kezdődött: menj és tanulj!  Ez a kitörési lehetőség adott Abaújban, Encsen is.  Magyarország jövője nem az utcán dől el, hanem első sorban az iskolában. Aki tenni akar ennek a jobbá tételéért az a kormány szövetségese. „Gyermekeink jövője a mi jövőnk is”- szögezte le. Reformálni és fenntartani – fogalmazta meg a célt Balog Zoltán.

Balog Zoltán kiemelte az iskolák társadalmi fontosságát
A beszédeket követően átadták Encs városának kitüntető díjait, majd a „vácis” diákok adtak fiatalos ünnepi műsort. Török Dezső a zárszó keretében emléklapot adott át Szeles Andrásnak, megköszönve Encs városának a vendéglátást. A Szózat eléneklésével ért véget az ünnepség hivatalos része.

Nagy Sikert aratott a diákok műsora
Az ünnepséget követő fogadáson dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő mondott pohárköszöntőt. Kiemelte az ünnepi közgyűlés lehetőség az encsieknek, hogy megmutassák magukat. „Sok gonddal, de egy közös célért dolgozunk: a megye felemelkedéséért.” Kitért arra, hogy Balog Zoltán egykoron részben Abaújban töltötte gyerekkorát, jól ismeri a térséget és ez érzékelhető döntéseiben, amit megköszönt. 1848-49 a helytállásról is szólt. Most „rajtunk a sor”, hogy helytálljunk.

Az ünnepségre teljesen megtelt a gimnázium aulája

Balog Zoltán és Török Dezső ünnepség közben
Az ünnepi közgyűlésen az említetteken túl, többek közt részt vett Demeter Ervin megyei kormánymegbízott, Demeter Zoltán országgyűlési képviselő, Dr. Kovács János, megyei főjegyző, Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke, a közgyűlések tagjai, különböző hivatalok, szervezetek vezetői és számos encsi polgár.

Személyes hangvételű pohárköszöntőt mondott dr. Hörcsik Richárd (balról a 6.)

Vissza

Exit mobile version