Ismerős képek. Már mint az idősebbeknek. Valamikor a régi jó béke időkben sorba álltunk a bankban vagy a postán, hogy ezekbe a kis könyvekbe beírják a száz – ezer forintos megtakarításainkat. S az év vége előtt kivettük a sommás kamatot. Megmondom a frankót, ez a rendszer sokkal átláthatóbb volt. Nekem ez transzparens, inkább mint a mostani banki gyakorlat. Hiába küldözgetik nekem az elszámolásokat, ha csak le nem rakom földre nem tudok elmenni rajtuk. Ráírják ennyi meg annyi a kamat, majd azt megadóztatják és egyszer csak arra ébredek, hogy minden berakott ezer forintom még kilencszázat se ér. Az igaz, hogy a vidéki kis postákon megesett, hogy ezeket meghamisították, a kisasszonyok megcsapolták, főleg ha tudták, a tulajdonos hirtelen elhunyt. Egyébként ezek a könyvecskék még érvényesek, törvény szerint mindegyikben van néhány forint. Merő kíváncsiságból megpróbálom majd kiváltani. Sok kicsi ma már nem sokra megy. Mégis. Csak azért is.
Szántó István
Related article
FONTOS FELADATRA FINTORÉK MUNKATÁRSAT KERESNEK – több ezer embert húzhatsz ki a szarból – fürdőszobákat alkothat
El tudod képzelni mit érez az a hölgy aki egyedül van otthon két kisgyerekkel és egy dugulás miatt kiönt a szennyvíz az előszobájába?...
Nem csak külsőleg újult meg a Hilton Budapest –
Igen nekem már mindenről eszembe jut valamit. Szóval egy hölgyismerősömet – anno – meglepte a a vőlegénye egy ilyen szállodai luxus lakosztállyal. Még...
Keresnek – komissiózókat – vár a sörgyár – munkát keresek
Komissiózó Új Borsodi Sörgyár Kft. – Bőcs, Borsod-Abaúj-Zemplén Komissiózó Borsodi Sörgyár Kft. EGY JÓ MUNKAHELY AZ ÉLET NAPOS OLDALA. NÁLUNK, A BORSODINÁL EZT CSAK ÚGY...
Leváltották az Országos Kórházi Főigazgatót
A kormányzat Jenei Zoltánt tette felelőssé a szektor idei példátlan eladósodásáért. Az ágazatban közszájon forog, hogy leváltották Jenei Zoltánt az Országos Kórházi Főigazgatóság...
Hol az aszály, hol a muszáj – ilyen volt a Balaton 2006 nyarán – sétálhattunk a vízen
Pontosan 2006 nyarán csaknem kiszáradt a Balaton. Cirka háromszáz métert kellet a Szárszói partról gyalogolnom, hogy derékig érjen a mocskos víz. Mindenki azt...
Ausztria csatát vesztett- előretört a szélső jobb – a helyzet kezelhetetlen – hasítottam a leállósávon
Így ülünk a Pandorfi outletben, a padon. Mellettem egy fekete csadoros hölgy Nike sportcipőben. A család vásárol én meg gyönyörködöm a színes forgatagban....
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, Grósz Andor ma Gulyás Gergely kancelláriaminiszterrel tárgyalt a politikus hivatalában
A találkozót Grósz Andor kérte a Miniszterelnökséget vezető minisztertől annak érdekében, hogy megvitassák az elmúlt napokban állami vezetők részéről elhangzott, országos és nemzetközi...
Átmenetileg szünetelni fog a fűtés- és melegvíz szolgáltatás az Avas I. és II. ütemében
A Középszer utca 7-9. környezetében szeptemberben hibaelhárítási munkát végzett a MIHŐ Kft. A hibahely feltárást követően láthatóvá vált, hogy további üzemzavart...
Tepper Gábor az implantologia császára – a miskolci, fogorvosi dinasztia Bécsben rendel
Ni, csak, mit látok. A képen dr. Tepper Gábor miskolci születésű orvosprofesszor, aki az elmúlt napokban több hazai egyetem meghívására tartott prezentációt a...
Újra lesz Telex – mi is volt ez a csodamasina – amikor még zakatoltak a géptávírók a Délinél
Köztudomású nekem mindenről eszembe jut valami.https://telex.hu/video/2020/10/02/telex-elindulas-video-belulrol https://telex.hu/video/2020/10/02/ Telex – szerintem az emberek zömének halovány sejtelme sincs mi is ez. Nos, elárulom ez a...
Januárban újra oltási akció – Miskolcon is!
Januárban ismét előzetes időpontfoglalás nélkül, rövid helyszíni regisztráció után lehet majd beadatni a rendelkezésre álló, koronavírus elleni vakcinákat országszerte – erről...
Jóban rosszban – a forgató bázison jártam – a Pongrác villában vacsoráztak – minden a logisztikán múlik
Szégyen , nem szégyen , bevallom, oda vagyok a Jóban rosszban szappanoperáért. Nekem ez a szellemi rágógumim, s képes vagyok úgy szurkolni a...
Matolcsy György jegybank elnök – bizonytalanság van a világban – V alakú lesz a kilábalási pálya
Továbbra is hiszünk benne, hogy a magyar gazdaság egy „V” alakú kilábalási pályán fog mozogni – ezt mondta Matolcsy György, a jegybank elnöke...
Közmunkások privát eligazításon- mindenki seperjen maga előtt -dzsungel a belvárosban
Egy tipikus utcakép, egy mai egy hangos csendélet. Dolgoznak a közmunkások – sosem bántanám őket – szidják őket éppen elegen. Valóban nem leányálom...
Kihagyhatatlan – míg Badár dumál Ön vacsorázik – a csattanós poénok gyártója a Drótban – tehát péntek fél kilenc City Hotel
Dumaszínház vacsorával. Kipróbálhatja – tud e kacagni evés közben. Vagy ha nem, akkor esetleg kísérletezhet, tud e kajálni amikor rázkódik a röhögéstől. Garantáltan...
Újra szükségessé vált a szúnyoglárva írtása
A Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda munkatársai áprilisban kezdték meg a Miskolc város közigazgatási területén lévő szúnyog tenyészőhelyek lárva fertőzöttségének felmérését,...
A Momentumos Stummer János egy Facebook posztjában azt próbálta sugallni, hogy Lázár János szerdán helikopterrel Dégen járt. Stummer János hazudik!
Sem a műemlékek kapujában, sem pedig a Facebookozós fotelében nem tud igazat mondani. Lázár János ma nem járt Dégen, helikopterrel pedig soha! Miképpen...
Ezt már olvasta?
No Image