SzántóGráf

Bepaliztak – mi van ha nem fizet a bérlő – halmozódik a tartozásuk – rasszistává formálnak- feketéknek nem adnak ki lakást

Ritkán dicsekszünk el azzal , hogy átvertek.  Nem nagyon büszkélkedünk, hogy bepaliztak. Most mégis úgy döntöttem, hogy csak kiírom magamból a mérgemet, s a dühömet. Mondhatnám, hogy csalódtam, de ez nem igaz. Már az elején kétségeim voltak. Ám csak nem engedhetem meg azt a luxust, hogy rasszista, roma gyűlölő legyek. Ahhoz ok is kell. S ha egy cigány család ezt tálcán szolgáltatja azért még nem illő általánosítani.

Kezdem az elején – s remélem, hogy kapok néhány jó tanácsot és segítséget a kedves Olvasóktól.  Elhamarkodottan eldöntöttem, kiadom drága Édesanyám lakását még decemberben. Voltak jelentkezők bőven. Miskolcon ugyanis óriási a kereslet kiadó lakásokra. Arra számítottam, hogy a téli hónapokban nem kell fagytalanítani és egy pár ezer forintot is kereshetek az üzleten. Természetesen a forrásadó levonása után.

Jelentkezett egy szimpatikus cigány asszony a nénikéjével. Később derült ki, hogy a lánya és a férje is vele tart. Elfoglalták a lakást. Majd az első hónap után alkudozásba kezdtek. Utána felélték a két havi  kauciót is. Megfeledkeztek, hogy a közös költség mellett még a gáz a villany és a víz számlát is fizetni kell. Jelenleg csak a gázért 110 ezer forinttal tartoznak.

Vita vita után. S ilyenkor a legfőbb érvük, lelketlen vagyok velük szemben mert ők cigányok. Kérem , hogy menjenek vissza a Franklin Benjámin 1  utca 1. szám alatti bejelentett lakhelyükre, de nevetve mondják az nem is létezik.B.né a bérlő saját bevallása szerint sehová nem fogadják be őket mert sötét a bőrük.  Ebben igaza lehet mert már magam is próbáltam velük együtt lakást keresni ám amikor megláttak minket elhajtottak mint  a ló farka a legyet. Meglátták őket, s már közölték, nem aktuális, kivették a bérleményt. Semmi vagyonuk nincs ami fedezné az adósságukat tehát esélyem sincs, hogy más valakire szabadítsam őket.  Némi lelkiismeret furdalással.

Mi a megoldás ? Ki tudja?  Alaposan áttanulmányoztam a jogaimat s rá kell jönnöm tisztes, jogszerű megoldás nem létezik. Vagy hosszú és totál ráfizetést szül. A vesztesség jelenleg csaknem 200 ezer forint ami napról napra halmozódik. Van ajánlat a roma tesóktól , hogy egyszeri 150 ezer forintért nyom nélkül kipenderítik a családot. Visszaköltöztetik oda ahonnan elszabadultak. Ez még mindig olcsóbb mind ügyvédi segédlettel, bírósági úton.

Ha nem fizetem be a gázt és az egyéb közüzemi díjat akkor  húsvét után mindent kikapcsolnak. Ha fáznak akkor meg felszedik a parkettet. Vagy még sem.

Tehát ha valaki tud egy békés , barátságos megoldást , hogy az engedetlen elszabadult bérlőktől megszabaduljak és ezt megosztja velem, örök hálával rendezem az árát. A pontos cím – remélem ez baj ha elárulom – Miskolc Csabai kapu 24. földszint kettő. Kérésre a telefonszámukat is megadhatom. Nekem úgy is lecsapják a kagylót.

S még egy fontos kérdés – szavazzunk – most én rasszista vagyok vagy csak jól áthajítottak és indulatból beszélek?

Exit mobile version