SzántóGráf

Legjobb ügyfélélmény projekt díj: a vodafone nyerte el a nemzetközi szakmai zsűri elismerését

Az ügyfélkiszolgálás és ügyfélélmény témában az egyik legrangosabb hazai üzleti elismerés a Legjobb Ügyfélélmény Projekt díj, amelyet 2015-ben a Vodafone RED Születésnap projektje nyerte el.

A nemzetközi szakmai elismerés 2015-ös bevezetése óta, idén immár második alkalommal nyújtott át a legjobb ügyfélélmény projektekért járó díjakat a DEVELOR Tanácsadó Zrt. a Nemzetközi Ügyfélélmény Konferencia keretében. A nemzetközi zsűri Európa számos országából érkezett pályázatok közül a Vodafone hazai és az ukrán Volia pályázatát díjazta. A hivatalos indoklás szerint a bemutatott megoldások egyedisége, innovativitása és az ügyfélélményre gyakorolt kiemelkedően pozitív hatása miatt részesült elismerésben ez a két projekt.

Az ma már nem kérdés, hogy a kimagasló ügyfélkiszolgálás és a pozitív ügyfélélmény elérése minden jelentősebb szolgáltató és kereskedelmi vállalat számára kiemelt fontosságú, azonban a folyamatosan növekvő ügyfél elvárásokkal sok cég nem képes lépést tartani. Csak azon szolgáltatók képesek versenyben maradni, akik hosszú távra szóló ügyfélélmény fejlesztési stratégiával rendelkeznek, és ezt a napi gyakorlatba is hatékonyan be tudják vezetni. Azaz évről évre megfelelő erőforrásokat biztosítanak a szolgáltatásaik, infrastruktúrájuk és munkatársaik fejlesztésére és ezzel kapcsolatos fejlesztési projekteket indítanak. A vállalatvezetők többsége úgy véli, hogy a pozitív gazdasági környezet lehetőséget teremt ezen stratégia továbbvitelére, de számolnak azzal is, hogy tovább nőnek az ügyfelek elvárásai – derül ki a Develor Tanácsadó Zrt. 2015-ös Ügyfélélmény témában lebonyolított ügyfélélmény kutatásából.

A Vodafone a RED csomagját számos előnnyel tette vonzóvá az elmúlt években. Kiemelkedik ezek közül a RED asszisztensek azonnali élőhangos elérhetősége és az ügyfelek születésnapi kívánságainak valóra váltása. A fejlesztés hatására a RED szolgáltatás ismertsége és az ügyfélélményt tükröző Net Promoter Score is kimagasló mértékben megnőtt.

Szabó Csaba, a DEVELOR Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója a kutatás eredményeihez kapcsolódó, a Legjobb Ügyfélélmény Projekt 2015 Díj átadóján elmondta: „Az ügyfélélmény fejlesztése egy módszeres, éveken átívelő, sok lépésből álló folyamat, amelyben olyan kiváló projektekre van szükség, mint amilyet a magyar Vodafone és az ukrán Volia pályázatából megismertünk. Ezek a projektek rávilágítottak, hogy nem elég hatékony folyamatokat és versenyképes szolgáltatásokat biztosítani, de alapvető fontosságú az ügyfelek arcára mosolyt csalni és pozitív érzelmekkel gazdagítani őket.”

Szőke József, a Vodafone Customer Value Management vezetője a következő szavakkal köszönte meg az elismerést:

Nagyon büszkék vagyunk erre a díjat, hisz ügyfeleink pozitív visszajelzése mellett a szakma elismerése tovább erősíti, hogy jó úton haladunk az ügyfélélmény folyamatos fejlesztésében. Vodafone egyértelműen elkötelezett abban, hogy a szolgáltatások területét érintő forradalmi újítások mellett (Red csomagok, EU roaming-díjak eltörlése) ügyfélélmény szempontjából is a legtöbbet nyújtsuk ügyfeleinknek. A legjobb ügyfélélmény projekt díjat kiérdemlő Red születésnap kezdeményezés is kiváló példa erre a szemléletre. Több tízezer ügyfél pozitív visszajelzése pedig azt mutatja, hogy ebben a rohanó világban mennyire nagyra értékelik az ügyfeleink a Vodafone emberközpontú, törődő vállalati szemléletet.

Exit mobile version