SzántóGráf

Adathalászok sündörögtek a rendszerben – nemcsak engem akartak lenyúlni – a régi szoftver jobb volt – online lottózni kényelmesebb, s veszélyesebb

Nem blöffölök, mióta kitalálták , hogy online lehet lottózni, csak interneten fogadok. Miután a közelmúltban teljesen átszabták ezt a szisztémát igazából elment a kedvem az egésztől. Túl bonyolult, kevésbé átlátható a fogadási rendszer. Vagy annyira megszoktam a régit, hogy minden változás egy kicsit bekavar. Hallom nem vagyok ezzel egyedül. Sőt azt is suttogják, hogy azért kellett variálni mert visszaélések voltak ezzel a szoftverrel. 

Fontosabb , hogy a héten azt látom – jön a mail – valaki sikertelenül lépett be az oldalamra. Rájöttem, nem én voltam. Egy adathalász – magyar vagy tengerentúli megkísérelt bejutni a fogadási rendszerbe. Ha sikerült levehette volna azt kevéske pénzt ami éppen bent volt.

Telefonáltam az ügyeletre, ahol elárulták, nem csak nálam próbálkoztak. Többeknél bejelzett a riasztás – adathalászok dolgoznak  köröttünk. Megmondom – ez se nyugtat meg.

Lám próbálják megmagyarázni a sikertelen tranzakciót. A felsorolásból csak egy hiányzik – a rendszer nem valami jó, lehet halászni a zavarosban.

Exit mobile version