SzántóGráf

Fiatalok a Polgári Magyarországért – díjat kapott Iubilate leánykar

 

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Iubilate leánykarának, és a Honismereti Szövetségnek ítélte oda idén a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) Kuratóriuma. A díjat – mely a fiatalok értékteremtő tevékenységét részesíti elismerésben – az Alapítvány 2006-ban hívta életre. A díjjal járó juttatás összege – egyenként – nettó 1,5 millió forint.

A díjazottak képviselői a díj plakettjét és az elismerést tanúsító oklevelet Mádl Dalma asszonytól vették át 2016. április 22-én, Budapesten. A díjazottat Gulyás Gergely, a PMA Főigazgatója köszöntötte, a laudációt Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a PMA kuratóriumának tagja mondta.

Gulyás Gergely az elismerés odaítéléséről döntő határozatot ismertetve elmondta:

Az Alapítvány februárban a médián keresztül hívta fel a magánszemélyek és a civilszervezetek figyelmét a díjra, és kérte, hogy tegyenek javaslatot arra a személyre vagy szervezetre, akit, illetve amelyet méltónak találnak az elismerés elnyerésére. A javaslatokat írásban, február 28-ig várta a PMA. A felhívásra összesen 27 felterjesztés érkezett. A javaslatok közül az Alapítvány kuratóriuma választotta ki a díjazottakat.

A PMA annak érdekében, hogy a tehetséges, már fiatalon is komoly értékeket teremtő személyt vagy közösséget elismerjen, és ezáltal felhívja a figyelmet e korosztály kiválóságaira, 2006-ban létrehozta a „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díjat. Az elismerést olyan 35 év alatti személy vagy túlnyomórészt 35 év alatti fiatalok közössége kaphatja, aki, illetve amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív, közösségépítő tevékenységével, személyes példamutatásával a jelenen átívelő, túlmutató szellemi, emberi értékeket hoz létre, és tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget. A „Fiatalok a Polgári Magyarországért” Díj egy plakettből és egy oklevélből áll, a díjjal járó juttatás összege nettó 1,5 millió forint.

A „Fiatalok a Polgári Magyarországért” díj korábbi díjazottjai: 2006-ban megosztva a Tamás Gábor vezette szegedi neurobiológus-kutatócsoport és az UFI (Utolsó Figyelmeztetés) szerkesztősége; 2007-ben megosztva az Európa Szívében Alapítvány és Bujdosó János; 2008-ban megosztva Malina Hedvig, Kruchina Károly és Kruchina Vince; 2009-ben Várda Ferenc; 2010-ben a Misztrál Együttes; 2011-ben a Táj és Ember Népfőiskola; 2012-ben a zalaegerszegi Összefogás Botfáért Egyesület; 2013-ban a Rákóczi Szövetség; 2014-ben a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség; 2015-ben a Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület.

 

Budapest, 2016. április 22.

Polgári Magyarországért Alapítvány

Exit mobile version