SzántóGráf

Fazolás diák a dobogón – Megrendezték a 9. Szakma Sztár Fesztivált- Kerényi fotókkal

image

 
Negyven szakmában több mint kétszáz diák versenyzett idén a Szakma Sztár Fesztiválon, Budapesten. Megyénket két – központifűtés- és gázhálózat-rendszer szerelő szakmában induló – diák képviselte a döntőben. Pető Mátyás, és Vass Attila is a Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolájának diákja. Vass Attila, harmadik helyezést ért el a megmérettetésen, Pető Mátyás pedig szakmája negyedik legjobbja lett.

 

Idén április 18-20. között rendezte meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Szakma Sztár Fesztivált, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) és a Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) döntőjét. A versenyek célja továbbra is a gyakorlatigényes, „fizikai” szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése, a szakmatanulás népszerűsítése volt. A rendezvény jól csengő szlogenje most is „A jó szakma felér egy diplomával!”.

 

Parragh László, az MKIK elnöke a megnyitón elmondta: a szakmák népszerűsítésére a kamara az idén kilencedik alkalommal rendezi meg a fesztivált. Bejelentette, hogy két év múlva Budapesten tartják a Szakma Sztár európai versenyét, az EuroSkills versenyt. Mint mondta: idén országos szinten mintegy 5200 diák jelentkezett a versenyre, ezután minden szakképesítésben válogatókat rendeztek, erre 451 versenyzőt hívtak meg. A válogatóból 214 diák került be a szakmai versenyek országos döntőjébe 110 oktatási intézményből. A szakmai versenyen a jó eredményt elérők felmentést kapnak a tanév végén esedékes szakmai záróvizsga alól. E szerint idén – a versenyben elért eredménye alapján – a tanulók több mint 84 százaléka kapott felmentést a teljes szakmai vizsga letétele alól.

 

Parragh László szólt arról is, hogy az idei országos döntőben 12 határon túli fiatal is indult, 9 szakképesítésben, akik a Felvidékről, Erdélyből, a Vajdaságból és Kárpátaljáról érkeztek.

 

Ötszázan a megyéből

A fesztiválon az idén már mintegy 15 ezer látogató vett részt ingyenesen. A vidéki iskolákból, a területi kamarák szervezésében, 200 autóbusszal több mint 9 ezer diák  érkezett. Több mint 60 százalékuk 6-7-8. osztályos, pályaválasztás előtt álló fiatal volt.

A BOKIK szervezésében – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – közel 500 tanulónak volt lehetősége személyesen is részt venni a budapesti döntőn. A diákok 10 busszal érkeztek a Hungexpo területén megtartott döntőre. Ez az alkalom nagyszerű lehetőség volt arra, hogy felkeltse a pályaválasztás előtt álló diákok szakmák iránti figyelmét, és a fiatalok személyesen győződjenek meg a verseny izgalmairól, megtapasztalják a nagyszabású rendezvény hangulatát.

A bemutatkozó szakmákat a látogatók tárlatvezetés keretében ismerhették meg. A diákok az egyes szakmák standján a nekik szóló feladatokban saját maguk is kipróbálhatták tehetségüket, valamint a második napon a főszponzorok által tartott előadásokat hallgattak meg.

 

Nemzetközi szintéren

A fesztivál keretében bonyolították le a III. SkillsHungary Nemzeti Döntőt, a nemzetközi szakmai versenyek – EuroSkills Göteborg 2016 és WorldSkills Abu Dhabi 2017 – 14 versenyszáma válogatóinak döntőjét. Ezen a versenyen a svédországi EuroSkills Göteborg 2016 kontinensviadalon induló magyar csapat minden tagjával találkozhattak a fesztivál látogatói.

 

 

Exit mobile version