Pontosan 1968 tavaszán vizsgáztam autóvezetésből. Az akkori Autóközlekedési Tanintézetben, emlékezetem szerint még a Major utcában székeltek. Szörnyű, de a két oktató közül már csak az egyik neve ugrik be – Cink Miklós bácsié. Igen mert vele volt a legkellemesebb a tanulás. Ő kiszállt a nagy tapolcai parkolóban, a régi kavicsosban és nekem egy félóráig kellett a nyolcasokat rajzolni. Magamban egyedül a a Moszkvics 407-essel, aminek kormányváltója volt. A lényeg, hogy hamar túl estem a vizsgán, hurrá megkaptam a papírt róla és már is rohantam a Baross Gábor utcai irodába ahol kiállították a jogosítványt. Hogy azonnal , zsírozottan menjen az adminisztráció kellett némi telefonos segítség. Sürgős volt. Mert édesapám gépkocsivezető volt és én meg mióta az eszemet tudom másról se álmodoztam, hogy magam is volánhoz üljek.
Így aztán tökéletesen megértettem, hogy unokám is követni akar a sorba. Amit egy nagyapa megtehet ebben az ügyben azt én végrehajtottam. S most, hogy másodszorra se jutott túl a vizsgán, gondoltam merészen, megtudakolom az okát. Mielőtt érdeklődni kezdtem volna, nem is sejtettem, hogy éppen a vizsgabizottság vezetőjéhez van szerencsém. Udvariasan, tapintatosan – ki tudja, hogy ezzel most ártok vagy segítek a fiún – próbáltam nyomozni mi lehet a háttérben. Ma már első kézből tudom, hogy a fiú most éppen egy balszerencse áldozata . A történet ugyanis elég necces. Tessék elképzelni, hogy az unokám a Baross Gábor környékén egy olyan helyzetbe keveredett, amikor két autó állt előtte. Kikerülte volna elsőre, ám ezzel a manőverrel megszentségteleníti a záróvonalat. Szerintem ez egy igazi patthelyzet. Egy rutinos vezető, ha nem ül mellette a vizsgabiztos nem sokáig haboz, menni kell,menni muszáj és a záróvonalon át elhúz. Csak itt más a szitu. Mérlegelni kell.A fiú – nem tudom, hogy biztatásra vagy önálló merészségből kikerülte az álló kocsikat. Közbe arra próbált ügyelni – a tanuló vezetők már csak ilyenek, hogy a lehető legkisebb mértékben sértse se meg a záróvonal tekintélyét. Nem tartotta be az egy nyitott ajtónyi távolságot az álló kocsik mellett. Súlyos hiba. Magam se helyeslem. Én is igyekszem úgy kerülni, hogy ha az álló autó vezetője vagy utasa ajtót nyitna ne akadjunk össze. Tehát a vizsgabiztos jól döntött amikor pontot tett az ügy végére. Mondom mint autós.
Ám mint nagyapa aligha értek egyet az ilyen gyors határozottsággal. Ezeket a szabályokat ugyanis csak önállóan , gyakorlás, vezetés közben lehet elsajátítani. A vizsgáztatásnál biztosan érdemes lenne az ilyen szituációkat mérlegelni és figyelembe venni a mazsola szokásos vizsga drukkját. Persze, ha a kedves Olvasónak más a véleménye, szívesen meghallgatom.
