A hóhért felakasztották – elhunyt dr. Kaló Emil főorvos

Igen, a hír igaz, elhunyt Kaló Emil nem éppen váratlanul. A  főorvos úr  páratlan  humora és kitartása töretlen volt élete utolsó pillanatáig. Képes volt önmagán élcelődni.  A hóhért akasztják – írta keserűen nem egyszer. Az interneten egyenesben tudósította miként küzd a kaszással. Egy orvost nem lehet becsapni, áltatni, tudta, ismerte betegsége minden fázisát. Pontosan jelezte mennyi van még hátra és  idejében elbúcsúzott levelezőtársaitól, olvasóitól s pácienseitől a Facebook  oldalán. Mondhatnám a média nyilvánossága elé tárta élete utolsó pillanatait is. Szólhatnék arról is, hogy milyen méltatlan, szókimondó, nyers hangú  értelmetlen vitába keveredett kollégáival az utóbbi hetekben.  Reméljük, ezt mindörökre betudhatjuk a szörnyű kórnak, betegségének. Hiszen szíve mélyén jól tudta milyen tekintély megbecsülés, elismerés övezte munkásságát  mindvégig.

Mint családunk orvosa, barátságunk, s munkakapcsolatunk régi keletű. Ha a sors úgy hozta mindig nála kötöttünk ki a megyei kórház harmadik emeletén. Mire elé járulhattunk már túl is voltunk a szokásos EKG vizsgálaton. Gyakran megesett, elég volt meglátni, hogy minden bajunk elszálljon. Hosszasan alaposan, elemezte az elektrokardiográf ákombákomjait. Miközben csak a szeme rezdüléseit lestem. Abból kiszűrhettem mennyire nagy a baj, romlott vagy stagnál a ” motorom”. Sajátos orvosi technikával dolgozott. A beteget el nem keserítette volna. Megtapasztalta egy két megnyugtató jó szó magát a gyógyulást jelentheti. Érdekes – többen is állítják – hogy az EKG krikkraszaiból jobban képes volt felismerni a betegeit mint arcról. A kardiográf  számára egy-egy beteget jelentett. Nemzetközileg elismert kardiológus volt.

Régi emlék a nyolcvanas évek elejéről. Egy karácsony este mint videokamera tulajdonos megörökíthettem a családja körében. Maga vitt ki a Mályi nyaralójába. A kocsiban elfogott a szakmai kíváncsiság, megkérdeztem, hogyan lehet emberként  elviselni egy egy beteg elvesztését. Ott az intenzív osztályon ahol megesik, hogy egy nap akár  többször  tanúja lehet az élet végének. Emlékszem a válaszára. Mondta, igyekszik meglátni, hogy mennyien kapják vissza a jövőjüket. Egyébként a halált , az elmúlás látványát sose lehet megszokni. Amikor egy orvos alulmarad a betegeiért folytatott harcban, mindannyiszor magát is megrendíti, megviseli a történet. Vele van a tragédia mindaddig mígnem akad egy másik ember akit sikerül visszahozni az életbe.

Kedves Emil nyugodjál békében, míg élünk nem felejtünk.