SzántóGráf

Nem ettük meg a tampont – a fél citrom lemaradt – lestek vagy nem a pincérek – amikor a téesz csoport az ételízesítővel koccintott

Kitalálják e, hogy mi is van a képen ?  Ne törjék a buksijukat, úgy is elárulom. Bár  nekem is némi töprengésre volt szükségem tegnap este a MOM parkban a nevezetes Bajor Sörözőben. A vacsora közben, a leves felszolgálása után a kedves pincér letette az asztalunkra a képen látható valamit. Rossz szokásom szerint már majdnem belekóstoltam a nedves valamibe. Szerencsére idejében észleltem, két átázott tamponra hajaz ez az illatos micsoda. A megfejtés ez olyan asztali kéztörlő olyan étkekhez amelyeket éttermekben is kézzel eszünk. Csak hát ehhez még egy illatos , félbevágott citrom is dukált volna.

Ráadásul olyan érzésem volt, hogy a felszolgáló figyel. Lesi, vajon ez a vidékről szalajtott alak tudja e, hogy mi az amit oda tettünk. Hátha mindjárt bekapja, beleharap és majd fuldokol, mi meg gyorsan megmentjük két korsó sörrel. Persze az is lehet, hogy ez a belső paranoia,  felesleges bizalmatlanság következménye. A lényeg, hogy a velem szembe ülő a csodálatosan szervírozott csirkeszárnyakhoz tökéletesen alkalmazta a vizes kis törölközőket.

Emlékeimből – amikor 1968 nyarán a Balatoni Révcsárdában felszolgáltam – ettől a sztoritól már menekülnek a barátaim – annyiszor meséltem: bejött egy téesz csoport. Lekecmeregtek a buszról és ellepték a csárdát. Első dolguk volt, hogy az asztalokon látható díszes címkés Worchestert kitöltötték a poharakba. Majd egymás egészségére lehörpintették. Ami ezután történt az a legérdekesebb.  Gondolkodom, hogy elmondjam. A személyzet a cigányzenészekkel együtt azonnal visszavonult. Nem tudtuk megállni, hogy ne röhögjünk egy óriásit. Másnaptól a Dél-pesti Vendéglátó az üzemeltető egy láda ételízesítőt küldött nekünk. Soron kívül.

Exit mobile version