SzántóGráf

25. ZEMPLÉNI FESZTIVÁL 2016. augusztus 12-21.

Minden eddiginél gazdagabb programkínálattal várja látogatóit Tokaj-Hegyalja és Zemplén legnagyobb kulturális eseménye, az idén 25 éves Zempléni Fesztivál. A programsorozat augusztus 12-21. között kínál olyan színvonalas komolyzenei koncerteket, operát, operettet, színházi- és táncelőadásokat, jazz koncerteket, kirándulásokat, kiállításokat, családi és gasztronómiai programokat a közönségnek, amelyekért érdemes akár a teljes időszakot Zemplénben tölteni. Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj mellett több zempléni település koncerttermei, szabadtéri helyszínei és legszebb műemlékei adnak otthont a legkiválóbb magyar szólisták, népszerű együttesek és külföldi vendégművészek produkcióinak.

 

A látogatók e rendezvényekhez kapcsolódóan több mint tíz pincészet, köztük a Fesztivál hivatalos borszállítója, a Grand Tokaj kiváló borait is kóstolhatják.

 

Az ünnepi év programját felvezető Zempléni Fesztivál Jubileumi Extra program keretében már június végétől sztárvendégek mutatkoznak be a tokaji Fesztiválkatlanban rendezett nagyszabású produkciókban. Június 25-én – az áprilisi budapesti bemutató után elsőként – Tokajba érkezik a John Williams Filmharmonikusok koncert, a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában. Az Oscar-díjas filmslágereket táncegyüttesek és légtornászok látványos koreográfiái kísérik. Július 16-án a világhírű Győri Balett koreográfiájával, a Debreceni Kodály Kórus, a Csokonai Színház Kórusa és a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Gál Tamás vezényletével láthatjuk Ravel Boleróját és Orff legnépszerűbb művét a Carmina Burana-t.

 

A 25. Zempléni Fesztivál nyitókoncertjén, augusztus 12-én a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában Mozart Sinfonia Concertante-ja és Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operája csendül fel a sárospataki Rákóczi-vár udvarán. A versenymű szólistáiként Kokas Katalint és Kelemen Barnabást, a helyszín különleges adottságait is kihasználó operaelőadáson Judit szerepében Meláth Andreát, hercegként Kálmán Pétert láthatja a közönség. A negyedszázados jubileumát ünneplő fesztivál alapítója, a Liszt Ferenc Kamarazenekar augusztus 14-i koncertjére barokk szerzők legnépszerűbb műveiből válogatott programmal érkezik. Szólistájuk a rendkívüli virtuozitásáról és különleges zenei látásmódjáról ismert fiatal trombitaművész, Pálfalvi Tamás lesz.

 

A jubileumi fesztiválév további programjaiban több, a korábbi esztendőkben nagy sikerrel fellépő együttes is vendégszerepel, köztük a Vashegyi György vezette Purcell Kórus és a fennállásának szintén negyedszázados jubileumát ünneplő Orfeo Kamarazenekar is fellép. A rendezvénysorozat záró koncertjén augusztus 21-én Haydn A Teremtés című oratóriumát különleges multimédiás előadás keretében élvezheti a közönség.

 

A térség legnagyobb szabadtéri koncerthelyszínén, a 2500 fő befogadására alkalmas tokaji Fesztiválkatlanban két nagyszabású produkciót láthatnak-hallhatnak az érdeklődők. A tavalyi fesztiválon nagy sikert arató Csárdáskirálynő után idén a Mágnás Miska fergeteges előadását hozza el a Budapesti Operettszínház társulata. 200 éve mutatták be Rómában Rossini legnépszerűbb operáját, A sevillai borbélyt. Az évforduló tiszteletére tartott augusztus 19-i előadást, a MÜPÁ-val együttműködve, az Operaház kiváló szólistáival, Káel Csaba rendezésében állítjuk színpadra.

Az eddigi hagyományoknak megfelelően idén is minden este szól a jazz. Szakcsi Lakatos Béla és a Rákfogó Emlékzenekar Mádon muzsikál. Tokajban, a Kossuth téren a Balázs Elemér Group Szőke Nikolettával lép fel, a szerencsi Rákóczi-várban Broadway-slágerek és energikus latin muzsika szólal meg Malek Andrea és a Budapest Jazz Orchestra előadásában.

 

A sárospataki jazz esteken fellép többek között a város szülötte Plósz Titanilla és egy régi vendég, Jörg Hegemann boogie-woogie zongorista is. A Dixie Kings of Hungary sátoraljaújhelyi programja Benkó Sándorról emlékezik meg. A jazzkoncertek sorát a szintén negyedszázados fennállását ünneplő Trio Midnight zárja.

 

 

Különleges, színvonalas kikapcsolódási lehetőségekkel várja a látogatókat az elmúlt években népszerűvé vált, két tematikus fesztiválnap. Az „Egy nap Mádon” programjában szerepel többek között a borkedvelők körében jól ismert Vivat Bacchus és a Kassáról hozzánk érkező Di Salamon Kapelye, akik megidézik a tradicionális és a 20. századi klezmer világát is. A nap zárásaként a magyar fúziós jazz kiemelkedő alakjának és mindmáig emlékezetes együttesének állít emléket a Rákfogó-Orszáczky Emlékzenekar.

 

Az „Egy nap Tolcsván” első programja író- és zeneszerzőnők művein keresztül kalauzol bennünket a női lélek világában, majd a fesztivállátogatók körében jól ismert felvidéki Csavar Színház társulata Csokonai Vitéz Mihály Dorottyáját mutatja be. Egy igazi Schubertiáda keretében, Megyesi Zoltán és Fülei Balázs előadásában A szép molnárlány dalciklust hallhatjuk az Oremus-szalonban. Malek Andrea, Schwartz Dávid és az Octovoice Énekegyüttes esti koncertjén a soul műfaj egyik emblematikus alkotása, Robert Ray amerikai zeneszerző Gospel miséje hangzik el.

 

Számos más különlegességet is tartogat a fesztivál kínálata. Edith Piaf születésének századik évfordulója alkalmából a felejthetetlen énekesnő legnépszerűbb dalaiból válogat a Párizsban élő Szilágyi Enikő, a tokaji Paulay Ede Színházban. A magyar zenei élet két különleges személyisége, Lendvay József hegedűművész és Balog József zongoraművész duójának tokaji koncertjén többek között Debussy, Ravel, Liszt, Sarasate valamint Paganini virtuóz műveit hallhatják az érdeklődők.

Az újjá alakult Mandel Quartet magyar királyok udvari zenéjét eleveníti fel a sárospataki Rákóczi-várban. A sátoraljaújhelyi kávéuzsonnán a 2014-es Virtuózok című televíziós komolyzenei tehetségkutató versenyen ismertté vált Demenív Mihály harmonikára írt barokk és kortárs művekkel, átiratokkal és könnyű zenével mutatkozik be. A Liszt-díjas Pál István Szalonna és Bandája a Kárpát­medence autentikus népzenéjét és népzenei feldolgozásokat is bemutat a sárospataki Makovecz  téren.

 

Kirándulókoncertjeink sorában a Karos határában fekvő, honfoglalás kori temető érintésével újra ellátogatunk a 25 éves fesztivál egyik első koncerthelyszínére, Karcsára, melynek csodás Árpád-kori temploma ad otthont a Cantus Corvinus énekegyüttes régizene hangversenyének. Az eredeti pompájában, frissen felújított füzéri várba látogatók híres királyi, fejedelmi és főúri udvarok táncaival, szokásaival ismerkedhetnek meg a Company Canario Historikus Táncegyüttes és a Tabulatúra Régizene Együttes segítségével.

 

Az irodalomkedvelők számára izgalmas és tartalmas estét kínál a Grecsó testvérek összművészeti produkciója, Mellettünk címmel Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában. A képzőművészet rajongóit színvonalas kiállítások egész sora várja.

 

A tavalyi év sikere után újra a fesztivál idejében rendezzük meg, Hollerung Gábor irányításával, ifjú muzsikusok számára a Dohnányi Nyári Zenekari Akadémiát. A kurzus keretében a Budafoki Dohnányi Zenekar lehetőséget kínál főiskolásoknak és konzervatóriumban tanulóknak arra, hogy belekóstoljanak a zenekari muzsikálásba, betekintést nyerhessenek a műhelymunkába, a zenekar tagjaival és egy nemzetközi hírű karmesterrel, Guido Mancusi-val dolgozhassanak. A résztvevőkkel idén is több koncert fellépőjeként találkozunk majd.

 

Nem maradnak el a népszerű kamara-, gasztronómiai és családi programok sem. Sárospatakon újra kinyit a Borterasz, amely gyerekműsorok, fiatal kamara­ és jazz formációk, valamint helyi együttesek koncerthelyszíne is lesz, és emellett kiváló helyi borászok kínálatát kóstolhatják az érdeklődők.

 

A fesztivál népszerűsége nem csak a koncertek magas színvonalának, minőségének köszönhető, hanem annak az egyedi hangulatnak, amely a szórakozáson és ismeretszerzésen túl a rendezvényt jellemzi. Az események és helyszínek változatossága garantálja, hogy az ideérkező vendégek, köztük a rendszeresen visszatérők és a helyi közönség is megtalálja a számára érdekes programokat. A közös kirándulások, zenehallgatás, borozások, jó vacsorák alatt pedig új ismeretségek, barátságok születnek.

 

A Zempléni Fesztivál programsorozata nem jöhetne létre a helyi önkormányzatok anyagi hozzájárulása és a művelődési intézmények munkatársainak hatékony segítsége nélkül. Támogatóink között hosszú évek után újra köszönthetünk egy „Arany fokozatú” minősítésű partnert: a 25 éves fennállását velünk együtt ünneplő COLAS Északkő Kft-t.

 

Külön is köszönetet mondunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális Államtitkárságának és személy szerint Balog Zoltán Miniszter Úrnak, hogy jubileumi rendezvénysorozatunkat kiemelt összegű támogatásban részesíti!

 

A programokról részletes információ a www.zemplenfestival.hu honlapon, valamint a fesztivál facebook oldalán található.

 

 

Exit mobile version