Itt vagyok, ismét. Elkészült a jegyzetem az e heti Északba. Kitárulkozom, egy régi szerelmemről. Repülnék, de tériszonyom van. No, meg félek a magasban. Hogy kezdődött mindez és mennyire közel voltam az űrhajózáshoz arról mindent elolvashatnak az e heti Északban. Ki nem hagyni. Vagy ha mégis elmulasztják , benne lesz a Kastélyos látomás című könyvemben ami már nyomtatásra kész állapotban várja a kíváncsiskodókat. Minden a gyereknapnak köszönhető. Erről jutott eszembe a téma.
Szántó István
Related article
Klezmer a miskolci zsinagóga imatermében – a Shalom Aleichemtől a Hava Nagiláig
A Miskolci Zsidó Hitközség és a Miskolc Klezmer Band nagy szeretettel és tisztelettel meghívja Önt és Kedves Családját, Barátait, Ismerőseit “Nyáresti Klezmer Dallamok”...
Kaparj kurta egy törlőt kapsz – a Lidl becsali játéka – mesés jutalom ami éppen akkor fogy el ha keressük – egy nagy túrós , a láthatatlan
Ezeket a mobilos vevőcsalogató játékokat nekem találták ki. A Lidl kártyás becsali aplikációra is rákattantam. Elsők között. Arra jó, hogy szinten tartsa a...
Ne váljunk áldozattá
„Ne váljunk áldozattá” címmel Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolci Önkormányzati Rendészet bűnmegelőzési előadássorozatot indít szépkorúak részére öt hónapon keresztül havonta...
A Velünk a Város frakció sajtóközleménye:A Fidesz az állami források után a fejlesztési támogatást is elveszi Miskolctól
Az éj leple alatt egy újabb bátran kiadott kormányhatározatban a Fidesz az utolsó esélyt készül elvenni attól, hogy hasznos, értelmes beruházást támogasson városunkban....
Szaniszló Jánost választották polgármesternek Szendrőben
Hét független jelölt közül Szaniszló Jánost választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrő polgármesterévé – közölte Istenes Ibolya, a település jegyzője az MTI-vel. A vasárnap...
Tájékoztató a 2018. II. félévi adófizetési kötelezettségekről és a folyószámla értesítőről
A helyi adók (építmények utáni építményadó, reklámhordozók utáni építményadó, az iparűzési adó/adóelőleg, augusztus hónapban beszedett idegenforgalmi adó), valamint a gépjárműadó második félévre esedékes...
Tiszaújvárosba látogatott Balog Zoltán – Bozsikné Víg Marianna megköszönte a kormányzati támogatást
Nagy volt az érdeklődés azon a rendezvényen, amelyet 2018. március 26-án, hétfőn tartottak a Tiszaújvárosi Derkovits Kulturális Központban ugyanis a városba látogatott Balog...
Kollektív panasz a Digép ipari parkjából – hat havi bérrel adósak – késik a megnyugtató megoldás – levelet kaptam
“A Digép Ipari Park alkalmazottai nevében írok .Mégpedig azzal a kéréssel, hogy ha módjukban áll segítsenek nekünk. A történet egyszerű.Van egy Lengyel származású...
Irány a Jägerhotel! Nálunk szakad a hó, holnaptól viszont ragyogó idő várható
Irány a Jägerhotel! Nálunk szakad a hó, holnaptól viszont ragyogó idő várható Last minute ajánlatunk január 19-24 között: 110 EUR/2 fő/éj AKCIÓ –...
Gomba kihalófélben – pettyeznek a kupakok – az utolsó vagy az előtti
Hadd dicsekedjem, régi rossz szokásom. A szerénység a legszebb erény – mondottam valamikor, de az idő erre is rácáfolt. Kész vagyok az eheti...
A taljánok bepróbálkoztak – asztalt akartak vetetni – ki itt a maffiafőnök
Hogy, hogy nem minden jobb társaságban van egy hangadó. A főnök, aki megmondja most hová is kell mennünk. Irány Bécs emblematikus piaca a...
Lakossági fórum a légszennyezés csökkentéséért
A légszennyezettség csökkentése érdekében a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve lakossági fórumot rendez 2017.november 21-én 17 órától Polgármesteri...
Plusz egy Aldi áruház Miskolcon a Győri kapu határán – gondozottabb, rendezettebb lesz a környéke
Hamarosan egy új bevásárló üzlet nyílik Miskolc belvárosa és a Győri kapu határán, a valamikori Domus Áruház földszintjén. Kulcsár Dénes az Aldi ügyvezető...
VITAMINNAL TÁMOGATJÁK A VÍRUS ELLENI KÜZDELMET – a Pannonvital adománya
Újabb adag immunerősítő vitaminkészítményeket ajánlott fel a koronavírusjárvány idején is frontvonalban dolgozóknak a Pannonvital Pharma Kft. Kétszáz doboz immunerősítő készítményt adományoztak. (Fotó: Végh...
Lakossági hirdetmény – Miskolc MJV Településképi Arculati Kézikönyv és TelepülésKépi Rendelet készítése
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a partnerségi egyeztetés helyi szabályait rögzítő 3/2017. (II.21.) önkormányzati rendeletének megfelelően tájékoztatja a lakosságot és érintetteket, hogy...
Kié a dicsőség – lehullt vagy lebontották a vasfüggönyt – nem az lett amire számítottunk
Vajon kié a dicsőség a vasfüggöny lebontásáért.Horn Gyula – nyugodjon békében – ennek a történelmi jelentőségű ünnepi aktusnak minden sikerét learatta. Németh Miklós...
Nix ugribugri – mondta Orbán Viktor a Karmelita kolostorban – egy fél országot szegezett a képernyők elé – mire számíthatott az RTL Klub riportere
Minden korábbi televíziós nézettséget felülmúlta a mostani kormányinfó. Elég hosszúra sikerült, nem voltak benne reklámszünetek mégis a fél országot sikerült a képernyő elé...
Immár három esztendeje levelezek, küzdök a hazai bankokkal. Hiába. Bár tökigazam van, nagy ívben leszarják. Időnként kapok egy két olyan sablon választ amivel...
30 éve indult a mobilforradalom Magyarországon – a húszadik születésnapon még ott voltunk
Talán a budapesti Vörösmarty tér egyik luxus épületében ünnepeltük a mobilfóna kezdetének húszéves évfordulóját. Mivel szerénytelenül mondhatom, hogy ott voltam az alapkő letételénél...