SzántóGráf

Jön a következő könyvem – Miskolcról a negyedik – kiadja az AB OVO – már is előjegyezhető

Az ecetfák városa, A vasgyári medvetánc és a Toronymagasan után itt a negyedik  könyvem  – a Kastélyos látomás. Időközben persze kijött még a Kádártól Castroig és Az Isten szabadságra ment.  Miután a korábbiak  mind elkeltek , eljött az ideje az újabb kiadásnak. Ez a borító terv, azért is osztom meg mert szeretném tudni mennyire tetszik. Nekem kék a színem, a tervező elsőre eltalálta.

A könyv hamarosan az üzletekbe kerül és kapható lesz az Észak ügyfélszolgálatán is.  A nyári szabadságolásra való tekintettel bemutatót csak szeptemberben tartunk. Addig is akit érdekel már is elő jegyezheti ezt is. Akik pedig mind a négyet egybe szeretnék most jelezzék mert akkor megbontjuk a vastartalékot.

Exit mobile version