SzántóGráf

Töltsük meg varázslattal a nyarunkat – mit mond Soma

 

Végre beköszöntött a várva várt VAKÁCIÓ. A sulinak vége van és a legtöbben már készülnek a jól megérdemelt nyaralásra. A hirtelen jött szabadidővel sokan azonban nem tudnak mit kezdeni, ezért összeszedtünk néhány tippet kicsiknek és nagyoknak is, amivel még emlékezetesebbé tudjuk tenni az idei nyarat.

A nyaralás és a nyári szünet az édes semmittevésről szól, amit azért egy bizonyos idő után meg lehet unni és hasznosabban el lehet tölteni. Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok segítségével összegyűjtöttünk néhány nyári ötletet:

„Legyen szó szabadságról vagy szünetről, véleményem szerint mind a kettőt néhány napos pihenéssel kell kezdeni. Manapság mindenki le van terhelve az iskolában és a munkahelyen is, ezért szüksége van a szervezetnek néhány napos pihenésre. Jómagam sem vagyok a két hétig a tengerparton fekfős típus, de egy húzósabb időszak után jól esik a nyugalom” – fejtette ki Hajnóczy Soma a nyári vakáció kapcsán. „Emlékszem gyermekkoromban imádtam a balatoni bűvész táborokat. A barátokkal ellestük egymás trükkjeit, újakat fejlesztettünk ki, és a tábort egy közös előadással zártuk. Véleményem szerint a táborozás élményét mindenkinek meg kell tapasztalnia, ahol életre szóló élmények és barátságok szövődnek.”- tette hozzá Soma

 

 

Exit mobile version