SzántóGráf

NEM CSAK A SPORTOLÓT, A DRUKKERT IS BÁTORRÁ TESZI A SZURKOLÁS

A rajongók már több mint 460 ezer digitális buzdítást küldtek a Telekom „Szurkolói Szív” alkalmazásával. Több szempontból is kedvezően hathat ránk a szurkolás, amellett, hogy a csapat is sokat profitálhat belőle – állítja Kovács Krisztina sportpszichológus. Így nem meglepő, hogy a magyar válogatott Ausztria elleni győzelme után egyetlen nap alatt 200 ezer rajongói üzenetet kaptak labdarúgóink a Telekom „Szurkolói Szív” alkalmazása segítségével, azóta pedig megduplázódott a „mobilszurkolások száma”.

 

„Nemcsak mentálisan, fizikai értelemben is hat ránk a szurkolás: egy jó meccs okozta eufória által javul az önértékelésünk, a lehangoltság és a levertség tünetei elmúlnak és a magány érzete is el fog kerülni bennünket” – állapította meg Kovács Krisztina sportpszichológus, a Gyereklélek Sportcipőben című könyv társszerzője.

 

„A szurkolás élményén keresztül elszakadhatunk a hétköznapok monotóniájából és a csapatunk által nyújtott teljesítményt és az ehhez kapcsolódó elégedettséget szinte sajátunkként éljük meg, így az önértékelésünk ismét javul. Vizsgálatok is kimutatták, hogy a szurkolás által megélhetjük az egészséges stresszt, ami motiváló hatású, így fokozhatja a teljesítményünket, élesítheti a koncentrációnkat” – mutatott rá Kovács Krisztina. Egy győztes meccs után ugyanis a férfi szurkolók tesztoszteron szintje emelkedik és a telített zsírokban gazdag ételek fogyasztása csökken, azaz az egészségünkre is jótékonyan hat a győzelem.

 

A szurkolás pozitív hatásait alátámasztják a Telekom „Szurkolói Szív” nevű kezdeményezésének eddigi tapasztalatai is, hiszen a magyar focicsapat Ausztria elleni meccse előtt egyetlen nap alatt több mint 200 ezer rajongó fejezte ki szurkolását a magyar labdarúgó válogatottnak az alkalmazás segítségével, amely szám a második, Izland elleni mérkőzést megelőzően és alatt megduplázódott. A szurkolói szívre bárhonnan és bármikor küldhetünk szívdobbanást, vagy egy buzdító üzenetet, a sportolóknál lévő szív alakú kitűző minden esetben felvillan és megdobban. Versenyzőink, játékosaink ezáltal azonnal tudják, hogy valaki éppen rájuk gondol, és mindig érzik, hogy egy egész ország nekik szurkol.

 

A már most több mint 460 szurkolói szívdobbanást összegyűjtött és sportolók felé továbbított alkalmazással továbbra is bárki kifejezheti szurkolását: ahogy korábban tették a Bajnokok Ligája döntőjére készülő veszprémi kézilabdásoknak, úgy jelenleg a válogatott focistáinknak, vagy a riói versenyekre edző, a vállalat által támogatott Magyar Olimpia Csapa tagjainak. Az egész nyáron át tartó kampány alatt a sportolóknak kiosztott, szív alakú speciális kitűző rezeg és világít, amikor szívdobbanás érkezik rá, így mindig tudják, milyen sokan és gyakran gondolnak rájuk otthon vagy a világ bármely pontján. A szurkolás gombnyomással, vagy a lelátókról ismert karrázó mozdulattal is kifejezhető okostelefonunk segítségével.

 

Érdekes jelenség, hogy „ha győz a csapat, mi nyertünk, míg ha veszített, akkor ők vesztettek”. Azaz a szurkoló mindaddig kitart a csapata mellett, amíg az sikeres, de egy nem várt kudarc hatására megvonja tőlük a bizalmát. „Éppen ezért fontos, hogy legyünk fairek, ha a győzelemben a csapattal vagyunk, akkor egy esetleges vereség után is támogassuk őket” – hangsúlyozta a pszichológus.

 

„A szurkolás persze kétirányú folyamat, azaz nemcsak a nézők, hanem a játékosok is sokat profitálhatnak belőle. A meccs egy-egy kiélezettebb pillanatában átlendítheti őket a holtponton, élesítheti a fókuszukat, ezáltal a játékosok is megélhetik a számukra oly hatékony eustresszt (jó stresszt). Két mérkőzés között fokozhatja a motivációjukat és önbizalmat adhat. Természetesen, ahogy van rossz teljesítmény, úgy létezik nem megfelelő szurkolás is. Zavaró ingerek hatására a figyelem könnyen elterelődhet, a túlzott kritikai megjegyzések, és az attól való félelem, valamint az agresszív szurkolói fellépés növelheti a distressz, azaz a gátló stressz jelenlétét a játékosokban” – hívta fel a figyelmet Kovács Krisztina.

***

A foci EB teljes ideje alatt két budapesti (Erzsébet és Szabadság tér) és kilenc vidéki helyszínen lehet a Telekom jóvoltából óriáskivetítőn követni a mérkőzéseket. A magyar csapat meccsein valamint július 6-án, 7-én valamint 10-én, az elődöntők és a döntő ideje alatt meccsnézés előtt és után a szurkolók gombfocizhatnak is a sörasztalokon, kapura rúghatnak, fotózkodhatnak kedvencükkel green box előtt és még számos más szórakozási lehetőséggel várják őket a Telekom szurkolói zónái. Ráadásul városonként okostelefont is kisorsolnak azok között, akik a helyszíneken a hoszteszeknél regisztrálnak.

 

Exit mobile version