Csak megyünk, s nem látunk semmit. A rohanásban észre se vesszük, mi minden néznivaló van köröttünk. Ezek a Soltész Nagy Kálmán út végén álló saroképületek tornyai egyformák. Ugyanaz a tervező és a kivitelező , sőt még a tulajdonos is azonos volt. Így aztán mindez nem véletlen. Ám ahhoz, hogy ezt észrevegyük fel felé is kell pislantani a nagy rohanásban. Most egy két erejéig. megtettem. Most már csak azt szeretném tudni milyenek lehetnek ezek a tornyok belülről és milyen funkciójuk lehetett. Prágában turisztikai látványosság a főépületek tornyai. Tornyok városának is nevezik. Miskolcon vajon mennyi ehhez hasonló építészeti látványosság lehet még. Talán most egy bevillant – a Belga söröző feletti házé.
Szántó István
Related article
Elkelne a tatarozás – érdemes időnként felnézni – kétlem, hogy akadna mester aki ezt felújítja az eredeti pompájában
Megesik, úgy járunk kelünk a városunkban, hogy fel se nézünk az ismerős házak homlokzatára. Ez az épület a Régi posta utca első emeletese....
Volt egyszer egy tizenhatos – megjelent a Miskolci Naplóban -Később a kukucskálásnak is véget vetettek, ipari kamerán, egy kinti Junoszty tévén lestük, megvan-e még a kocsink
Első vadonatúj kocsim egy égszínkék, mezei Trabant kombi volt. Merkúr zsargonban szh jelzésű, azaz szépséghibás, soron kívüli átadású, értékcsökkentett négykerekű. Különben kutya baja...
Ha a maci kint ücsörög Péter a boltban van – kihagyhatatlan látványosság az újdósgyőri antikváriumban
Ha a mackó a bolt előtt ül akkor Péter nyitva van. S ha nyitva van akkor képtelen vagyok úgy elrobogni az új diósgyőri...
Előre takarítsunk magunk után – szép korúaknak szánt jó tanács – ne fárasszuk az utódainkat lomtalanítással
Egy különös könyv jelent meg Svédországban. Olyan karikás , hatvan éven felülieknek. A tartalma, tanácsot ad a túlvilágra készülőknek. Praktikusakat, hogy mit tegyünk...
300 megabites mobilinternet a Telekom 4G hálózatán – az újabb csúcson
Nem is értem, hogy lehet, én már semminek se tudok örülni. Unokámmal egymás kezéből kapkodjuk a zseb wifit. A WLAN nálam lefagyott, ez...
Egy cikk a régmúltból – Felkészítő tréning a szavazatszámlálóknak – nem vagyunk babonásak – esküt tettünk, Isten segedelmével
Ez egy régi írás. Szerintem az áprilisi választások is hasonló komoly előkészületeket ígényelnek. Gond, hogy kevés a szavazatszámláló. Ez egy önkéntes, nagy figyelmet...
Üldözött képek – művészek felvételei a művészekről – amikor veszélyes volt az ofotért laborja – gimnasztika otthonra
Jómagam az Antikvárium és a kalapos közötti Ofotért üzletbe jártam előhívatni. Alig voltam tízesztendős amikor megkaptam az áhított Pajtás masinámat amihez disznóbőrös tok...
SZÉNSZÜNETTEL KEZDTÜK A BETŰVETÉST
Alig egy hónapot jártam első osztályba 1956-ban, és már meg is hirdették a szénszünetet. Az osztály még csak a szótagolásnál tartott, én már...
Csőbe húzták a Pecét – megjelent a Miskolci Naplóban – a klubban kártyázott a város elitje, a jól kereső maszekok és a közigazgatásban dolgozó fontos emberek
Sok jó cimborám búcsút mondott már szülővárosunknak. Többen a rendszerváltásig egyszer sem jöttek haza. Imádok velük barangolni a belvárosban. Ami nekem, bennszülöttnek olyan...
Megemlékezéstt tartottak az avasi zsidó temetőben – 1944 nyarán hurcolták el Auswitzba a miskolci izraelitákat
Mártír megemlékezést tartottak a miskolci avasi zsidó sírkertben . Az idén a korábbinál sokkal többen hallgatták meg Veres Pál polgármestert aki felidézte a...
Magdika csörgetésre dugdosott – mindent tudott mert fülelt – majd leterítette a crossbar – virágnyelven kommunikáltunk
Szóval az úgy volt, hogy egy drága rokonunkat mindennap, reggel, este felhívtuk Mezőcsáton. Amíg nem volt telefonjuk, addig a szomszédos gyógyszertárba ment át...
Kirándulóvonat Mahócára- kisvasúttal
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 2023. augusztus 26-án, szombaton ismét különvonatot indít Mahócára, a Lillafüredi Állami Erdei Vasút menetrend szerinti vonatok által nem járt szárnyvonalára....
IN FLAGRANTI TAPOLCÁN – megjelent a Miskolci Naplóban – lebukhat a privát kopó is
Eluralkodik a politikai bizonytalanság a kilencvenes évek elején. A rendőrségtől ezrével mennek nyugdíjba alig ötvenesztendős, rutinos rendőrök. Annyi idejük se marad, hogy megosszák...
Bevált a gyerekes dolgosságom – megjelent a Miskolci Naplóban – megszokásból, mint kiskoromban, megtapogattam még a női baba elől kiálló domborzatát is
Gyerekként elég dolgos voltam. Belvárosi házunkban sokáig hiányoztak a velem egykorú szomszédok, pajtások híján leginkább a két szabóműhely között ingáztam. Szórakoztató volt, hogy...
A selymes rét – Szádeczki Zoltán barátom emlékére – ezt róla írtam az Északban – az egyik könyvemben is megjelent
Halomban kiterítve szárad a nedves textil a telep udvarán. Talán még ejtőernyőselymet is készítenek. Szántó István jegyzete. Régi barátság fűz Szádeczky Zoltán doktor...
Fiaim, ezt illene tudnotok – Tanár úr helyre teszi a nagy rádió szerkesztőit – földrajzból bukásra állnak –
Büszke vagyok, hogy a Földes Gimnáziumba járhattam. Dr. Hevesi Attila professzor úr osztályába, a negyedik H-ba. Hála a Teremtőnek, a sorsnak még sokan...
Ballagás a Berzében – ennek is eljött az ideje
Mintha ma lett volna. Egyetlen unokám úgy döntött, hogy apai ágon, a családi hagyományokat folytatva Berzeviczyben tanul tovább. Bár jómagam máig is a...
Jutka házi kreációja – melegen, sárgálló házi vajjal kenve fenséges – titkos családi recept alapján
Ha kenyér van, minden van. Mamám elmondása szerint lány korában, a kis falujukban, Hernádvécsén hetente háromszor dagasztottak és megszokott volt, hogy maguknak sütöttek....