SzántóGráf

Előre megfejnek – ügyes áramszolgáltató trükk – az ELMÜ-ÉMÁSZ gondol a jövőre – érdemes visszatérni a sárga csekkre

Kezdem elhinni, hogy teljesen értelmetlen megbízni a szolgáltatókban és kerülendő velük a a banki átutalásos kapcsolat.Ha mással történik ugyanez el se hinném az ELMŰ- ÉMÁSZ  villamos energiaszolgáltató társaságról. Nagy kell nekik a pénz. A pénzem. Tessenek megnézni ezeket a számlákat. Az talán rendbe lenne, hogy a júniusi fogyasztásom árát már most  lehívták. Ám ez még mindig kevés lehetett nekik, mert ezzel egy időbe a júliusit is felmarkolták. Tegyük fel, hogy reklamálok, telefonálok. Ez cirka félóra ha fel is veszik.  Elnézést kérhetnek majd visszautalják az összeget aminek az úgynevezett kezelési banki költségét ugyancsak megterhelnek. Vagy ami még jobb mire rendezik a bakit addigra már esedékes is lehet a követelésük. Erre mondhatnám – Hofi után szabadon – nem is baj ha náluk romlik a pénz. Csak mostanában olyan alacsony a kamat, hogy nálam is jól elállnak a megtakarított forintok.

Mivel nem először próbálnak tisztességtelenül palira venni azt hiszem, hogy visszatérek a régi jól bevált sárga csekkes módszerhez. Ehhez se kell már sorba állni a postán. Némi macerával föl lehet adni online rendszerben. Korábban, nem is olyan régen lemondtam egy gázszámla fizetést az Árpád úti OTP fiókban. Írásban elküldtem a megbízás visszavonását, ám nem visszaigazolták hanem küldtek egy levelet, hogy erősítsem meg a döntésem. Mert úgy szabályos. Ezt is megtettem. Mégis hét éven keresztül egy idegen gázszámláját egyenlítették ki a számlámról. Hiába reklamáltam mire észre vettem a tévedést  – sok kis apró összegről volt szó a követelésem elévült. Azóta minden egyes számlát nagyítóval pásztázok.

Exit mobile version