SzántóGráf

A mester a mesternek nem farkasa – kartelleznek a telefondrótosok – öt valami csoda elvész a falban

kábelezés riasztó

Unom, nagyon fáraszt már, hogy általában hétvégeken elszáll a vezetékes telefon és vele együtt megszakad a kapcsolatom a világhálóval. Ilyenkor nem marad más mint, hogy előveszem a zseb vifit,a hordozhatót és próbálok kapcsolatot csiholni. Jelentem az illetékes ügyfélszolgálaton, ahonnan azonnal hat SMS érkezik és innentől repesve várjuk a szerelőt.

Aki általában hétfő délutánra megjön és körbeszimatol. Kérdezgeti, hol jön be a vezeték. Rázós kérdés, különösen ha nem én vagyok otthon. Most például sikerült meglelni majd addig berhelte a drótokat mire egy készülék a központ négy állomásából csak megszólalt.  Internet is  lett.  Gondos mesterként kimérte, hogy valami 20 mit tudom én mivel jön be a jel, de a falban futó vezeték 5 mit tudom én mivel lecsökkenti.  Ám ő majd küld egy vállalkozót aki körbe drótozza a házat és minden oké lesz.  Még el se mehetett amikor kiderült,  a mester úgy megszaggatta a vezetéket, hogy az összes alvonal megsüketült.

Ilyenkor hívom a telefonközpontost, a fenti kép alapján rögtön megállapítja az előtte járó kolléga sikeresen szétszedte a gondosan kiépített hálózatot. Ha vissza akarom kötetni az bizony pénzbe kerül. Ilyenkor mire is gondol az ember?

Egy , nem is biztos, hogy telefon nélkül nem lehet élni.

Kettő, a mesterek dolga nem más mint, hogy munkát teremtsenek az utánuk jövőnek. Ezek kartelleznek.

Exit mobile version