Na nézzük csak mit ír az újság. A holnap Északban egy Szikszó közeli telepről, a Malomtanyáról búsongok. Akit érdekel ajánlom a figyelmébe, hogy valamikor a Bársonyos mentén több vízi malom is volt. Magam is szerettem volna. Hogy hogy nem ez is kimarad az életemből. Tehát holnap az Északban találkozunk.
Szántó István
Related article
A TEK a magyar emberek biztonságát garantálja
Magyarország területén a 3-as terrorfokozat van érvényben, a magyar emberek biztonságát közvetlenül fenyegető terrorcselekmény elkövetésére vonatkozó információ nincs a hatóságok birtokában. A rendőrség...
Indul a sorbanállás az ATM-eknél: mégis, mire veszik fel ezt a sok készpénzt a magyarok? – hogyan kapsz csaknem 100 ezer forintért 10 millót a legnagyobb pénzintézetünkben – fifikával trükközhetsz
A tavalyi fordulat után az idén is nyeregben maradtak a kártyás vásárlások. Egy hazai nagybanknál a harmadik negyedévben 26 százalékkal többször fizettek kártyával,...
Polgári védelmi terv Németországban – itt az okos kosár – mi kell vészhelyzetben – apósom autodidaktaként kezelte a válságot
A hidegháború vége óta először polgári védelmi tervet dolgoz ki a német kormány, bár Berlinben nem tartják valószínűnek, hogy olyan támadás történne,...
Családi emlékek – megjelent a Miskolci Naplóban – egy önálló belvárosi tanácsi lakás maga a Paradicsom volt.
Édesapámmal és unokatestvérével összeölelkezve hunyorgunk a fotómasina lencséjébe valamikor 1956 nyarán a lillafüredi Palota parkjában. Kezemben egy irányítható versenyautó, dr. Oszvald Gyuri bácsikám...
Az alábbiakban összeszedtük, az Index cikkében szereplő valótlan állításokat: mi is van a Bogáncs utcában
Őszintén megvallva, az Index állításai engemet is elgondolkodtattak. Terveztem is, hogy megnézem ezt a Bogáncs utcai naperőmüvet. Miután tényleg aggasztó lehet ha egy...
Az első Pajtásom – mgjelent a Miskolci Naplóban – keresztanyám egyetlen hunyorítással felmérte a fényerőt
Drága Manyika néni házunkkal szemközti kertje valóságos műterem volt. A Széchenyi utca 59. számú belvárosi épület hátsó traktusa vidéki miliőt árasztott az emeletekkel...
Pályázati záró rendezvény Mezőkeresztesen – a Mezőkövesdi tankerület tablókon prezentálta a felújításokat
Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek Infrastrukturális fejlesztése” című EFOP-4.1.3-17 számú pályázatának záró rendezvényét tartották meg ma délután a Mezőkeresztesi Kossuth...
Akár jöhet a kincstári persely is – lehetnénk skótabbak is – karácsonyra visszakaptuk a sajátunkat – s még örültünk is mint a majom a nyúlványának
Hivatalosan is elhangzott, nem vagyunk takarékosak. Ki tudja miért a lakosság zöme egyik hónapról a másikra él a fizetéséből, a nyugdíjából. Nem szívesen...
Vasárnap – köszöntjük a Kálmánokat – üzenet Svédországba
Az oldal alján van egy lehetőség, hogy nyilvánosan köszöntsük a Kálmánokat. Kinek ki jut eszébe erről – igazából nekem hirtelen beugrik Rajkó Kálmán...
Strandkézilabda tornát rendeznek a Selyemréten
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézilabdaszövetség a hétvégén rendezi meg II. Strandkézilabda Tornáját a Selyemréti Strandfürdőben. A rendezvényre 15 csapat nevezett....
Szintet lépett az energiaitalok kiherélése – van gyártó, amely már a vizet is kispórolja a saját italából
Az energiamentes, valamint a csökkentett koffeintartalmú italok megjelenése és energiaitalként történő forgalmazása után, már olyan "energiaital" is van, amelyből még a víz is...
Ki kinek a mije – az utolsó miskolci samesz – Lázár bácsi az Északban
Zsidóul, jiddisül a samesz templomszolga. Mi azonban már csak szlengben használjuk. Ha kedvesen akarjuk megnevezni, hogy kinek a samesza – azt értjük alatta,...
De jó ez a fotó – ki kiket ismer fel – a damaszkuszi úton most mind szembejönnek, mint a török, amerikai tankok
Minden olvasó vagyok. Különösen kedvelem a posztokat, főleg a névtelen beírásokat. S, most , hogy mindenki házi őrizetbe került, már aki megengedheti magának...
Hol voltak ezek a szép házak Miskolcon? – aki tudja ossza meg velünk
Kevesen emlékezhetnek rá, hogy ezek az épületek merre is voltak Miskolcon. Elárulom, mindkét különleges nyaraló az Avas tetején állt. A második világháború után...
Az áramütést nem lehet megszokni – megjelent a Miskolci Naplóban – felnéztem a villanyszerelőkre
Tízesztendős sem lehettem, amikor eltört az olvasólámpám égője, mire jómagam puszta kézzel próbáltam kicsavarni. Egyetlen áramütésből egy életre megtanultam, a villamosság, mint láthatatlan...
Tízezreket spórolhatnánk a tévé előfizetéseken, de nem tesszük
A magyar televízió előfizetők többsége nem érdeklődik kedvezőbb lehetőségek iránt, így benne ragad a drágább előfizetésekben. A leggyakoribb hiba, hogy a hűségnyilatkozat lejárta...
Követés Putyin rosszul lett, riasztották az orvosokat?
Index.hu Szerző: Bereznay István • Tegnap 16:01 A General SZVR nevű orosz Telegram-oldal arról számolt be hétfő reggel, hogy az orosz elnök rosszul lett vasárnap,...
Két ukrán menekült kért eddig segítséget a miskolci önkormányzattól
Miskolc MJV Önkormányzata az elsők között próbált felkészülni a háború sújtotta Ukrajnából érkező menekültek számára nyújtandó segítségre. Dr. Ignácz Dávid,...