Kilencedik alkalommal várja az országhatáron innen és azon túlról érkező vendégeket, kiállítókat Szerencsre az Országos Csokoládé Fesztivál.
Szántó István
Related article
Merre van a Kóka villa – angolul is jelzik – ez lenne a Normafa
Micsoda tökéletes az információ, az útbaigazítás. Lám ez a tábla tökéletes tájékoztatást nyújt a Normafánál a budai hegyekben. Aki nem tudná, hogy Kóka...
Szétszéled a nyáj – a huszonnegyedik órában vagyunk – nyeregben a Kunos és az angyali Dávid – a rabbikarnak az asztalra kellene csapni – ki a kufárokkal a zsinagógából
Több mint elgondolkodtató. Kinyitom a mai lapokat, s mit látok , újabb tíz vallási közösség kérte az egyházkénti elismerését. Hiába, kérésüket elutasították. Megjegyzem...
Beindult a miskolci sörfesztivál -nem kihagyni – vár a sztrapacskaházikó
Tavaly nem volt szerencsém eljutni az első miskolci sörfesztiválra. Most nyitáskor bejártam, elvitt a kíváncsiság. Láttam Dr. Kriza Ákos polgármester úr személyesen ellenőrizte...
A Velünk a Város frakció közleménye – Az Avas-tető fejlesztésével teljesen megújul a Kilátó környéke
Több évtizedes vágya teljesül a miskolciaknak azzal, hogy több ütemben a teljes történelmi Avas megújul. Az Avas és az Avastető fejlesztése három...
Miskolcon debütált, Botka László az MSZP miniszter elnökjelöltje – fizessenek a gazdagok, beígérte az elszámoltatást – egyenlőség, testvériség…?
Molnár Gyula pártelnök után , Botka László Szeged polgármestere, az MSZP miniszterelnök jelöltje beszélt tegnap a Miskolci Kossuth szobornál. Többek között Március idusáról,...
Egy ehhez való csapot keresek – ki tudja hol kapható
A kérés különös – egy ilyen vízmelegítőhöz passzoló csapocskát keresek. Ki tudja , hol s merre kapható vagy ki vállal ilyen cserét. ...
Felfüggesztették a legismertebb nyugtató forgalmazását – oda a Frontin?
A gyógyszerhatóság azért döntött így a nyugtató egyes tételeinek esetében, mert a csomagolásuk nem felelt meg maradéktalanul a specifikációnak. Felfüggesztik a forgalmazását, egyidejűleg...
Képírók Miskolc krónikásai – Kerényi Laci szemével a Vasas múlt emlékei
Városunk leghitelesebb krónikásai a fotóriporterek. Míg mi zsurnaliszták időnként csúsztattunk, sodrottunk az éppen aktuális politikai áramlattal, megírtuk amit nem kellett volna és elhallgattuk...
80 éve szabadult fel a budapesti gettó – Emlékezzünk közösen!
80 éve szabadult fel a budapesti gettó – Emlékezzünk közösen! A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) a budapesti gettó felszabadításának 80. évfordulója alkalmából megemlékezést...
Gyógyító a mezőcsáti fürdő vize – Zarándi János slambuca a bónusz – a tulajdonost vevők ostromolják a strandért
Kár is titkolnom Mezőcsát is a szívem csücske. Nemcsak azért mert onnan nősültem. Korábban ritkán jártam arra, de később sikerült felfedeznem a térség...
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) változatlanul fenntartja a korábban közzétett álláspontját
Horthy Miklós magyarországi újratemetése kizárólag családi eseményként volt elfogadható, annak minden politikai, közösségi befogadása és ezáltal a volt kormányzó kritikátlan dicsőítése történelemhamisítást jelent....
Ez a múlt – csak azért is – újra áll majd a villanyrendőr
Összeültünk kedden délután villanyrendőr ügyben. Daruka Tibor a Startmetal kft tulajdonosa ügyvezetője aki vállalta a legyártást a galambdúcnak összegezte, hol is tart a...
Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
A Miskolci Állategészségügyi Telep következő nyílt napját 2023. március 11-én, szombaton, 10 és 14 óra között tartja a Fonoda u. 16. szám alatt....
Kövesdi Valéria levele – Iván László professzor titkárságának a vezetője írta
Mint szerénységem, Iván László professzor úr volt titkárságvezetője voltam a Gerontológiai Központban közel 10 évig. Szerencsés lehettem, hogy Vele és kitűnő csapatával dolgozhattam...
Megemelt pénzbeni támogatással folytatódik a Salkaházi program Miskolcon
Ebben az évben is folytatódik a „Salkaházi Sára Miskolc” program, melynek keretében egy már magasabb összegű, egyszeri pénzbeni támogatást...
Velünk a Város frakció közleménye „BÁR KEVESEBB A BŰNCSELEKMÉNY, KOMOLY GONDOKKAL KÜZD A RENDŐRSÉG”
„A rendőrség által elvégzett munkát jelző adatok kedvező képet mutatnak, kijelenthető, hogy Miskolcon jelentősen csökkent a bűncselekmények száma – közölte pénteken...
Hogyan lettem veterán újságíró – mit válaszolt Alaszkai Zoltán Miskolc jegyzője – kölcsönös a tisztelet
Utána néztem, mit is jelent a veteránjelző. Kiöregedett katona, öreg harcos, aki földet kapott. Igaz, időközben sokszínűbb lett ez a kifejezés, hiszen nemcsak...

