Nem szeretem a dinnyét. A görögöt egyáltalán nem. Tudom élet erő egészség, mossa a vesét, hajtja a vizeletet és fogyókúrás eledel. Ám a gond az, hogy mindig engem küldenek érte a piacra. Én meg egy elvi alapokon képzett szakember vagyok. Megkopogtatom, esetleg megkóstolom. Ám végül mégis mindig az eladó dönt. Rábeszél, Elmondja, ő is ezt ette.Ez nem apadt, csak úgy néz ki. Neki higgyek ne a szememnek. Csak a szájízemmel van gond, ez a dinnye mézédes, alig tudja elhajtani róla a darazsakat. Meg ugye mit akarok ennyi pénzért… Szóval folyamatosan befürdök a vásárlással. Kivéve most az egyszer. A képen látható árusnál szerencsém volt. Ajánlom ezt a főút melletti árust a Népkerti sportcsarnok mellett. A barackjuk is kifogástalan. S őszinték – elmondták- kopogtathatom a gyümölcsöt reggelig. Senki nem szól vissza. Egyetlen biztos megoldás, egy vékony próbaszelet…
Szántó István
Related article
Nemzetközi gyakorlatok miatt a megszokottnál nagyobb katonai gépjárműforgalomra kell számítani
Nemzetközi gyakorlatokat tartanak Magyarországon szeptember 7. és október 7. között a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterének (Újmajor, Hajmáskér, Körös-hegy, Bakonykút és Újdörögd)...
Dr. Csiba Gábor el nem hangzott nekrológja – Katona Zoltán emlékére
Úgy tartják, hogy a tiszteletet megkövetelni nem, csak kiérdemelni lehet. Orvosi szakmám sok éve elhunyt professzora régi, poroszos stílusú vezető volt. Még nem...
Lekapta a polcról – mérgező a szarvasgombás pesto – van még ahol kapható
Szeretem a különleges élelmiszereket. A szarvasgombát ala natúr még sosem kóstoltam. Állítólag aranyáron mérik, s csak éppen, hogy tesznek belőle valamennyit amire ráírják...
Üzenet a harcostársaknak – fontoljuk meg mit posztolunk – sötétben bujkáló ocsarlok
Jó lesz meggondolni mit írunk. A lényeg, hogy minden portal üzemeltetője, szerkesztője felelos az oldalán megjeleno velemenyekert. Természetesen nemcsak a moderátor hanem a...
Ez vajon micsoda – Edison felfedezése -sokáig bóklászott a bokrok között
Sajóörösi vitéz Edison , a családunk szeme fénye minden nap újabbnál újabb felfedezéseket tesz a környékünkön. Úgy fél három tájban kezdi a nyüzsgést,...
Változás a Miskolci Önkormányzati Rendészet élén – helyére pályázatot írnak ki
Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MiÖR) vezetője kérelmet nyújtott be a városvezetés felé közszolgálati jogviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetésére, 2023. április 30-i...
Új KRESZ-táblák a Martinkertvárosban a lakóövezet védelmében
A Martinkertvárosban a Balaton utca – Kisfaludy Károly utca – Tavirózsa utca – Temes utca által határolt területet a 7,5 tonna megengedett legnagyobb...
Hercegkúti napok – sváb buli sramlizenével – Kerényi fotóival – kár volt kihagyni – folytatódik a grasztrónómiai élménysorozat
Barátom Kerényi László volt olyan kedves, hogy elküldte ezeket a képeket. Hátha sikerül felbosszantani , jómagam és még sokan másokat akik kihagyták a...
No fotó – barátságos katonák Strasbourgban – nehéz az amerikai gépfegyver
Ezt a képet jómagam követtem el Franciaországban. Igazából nem zavart, hogy a Strasbourgi katedrális körül teljes harcfelszerelésben bóklásztak a katonák. Szinte a város...
Most majd jönnek a régi képek az albumomból – nincs kímélet – vannak olyanok amelyeken én is ott leszek
Balról jobbra , dr. Tompa Sándor, néhai dr. Csomai Zoltán az IPC Zrt vezérigazgatója, Dunai László miniszter az oroszországi követelésállományunk behajtásáért felelős kormányzati...
Mindenütt jó – csak ne legyünk otthon – még ennyi hosszú hétvégénk sose volt – irány a nagyvilág
Igen azelőtt is voltak hosszú hétvégék. Nagy nemzeti ünnepel amikor egy egész ország Bécs felé vette az irányt. Mentünk fosztogatni az osztrák boltokat....
A hatosban Jézsó Gábor indul – az ellenzék közös jelöltje
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében az előválasztást követően az egységes ellenzék Jézsó Gábort indítja az országgyűlési választásokon. Az MSZP meggyőződése szerint 2022-ben a kormányváltás az ellenzéki...
A mezőcsáti polgármester öröme – megújul az út
Tállai András Államtitkár Úr (országgyűlési képviselő) közbenjárására a Magyar Köztársaság Kormánya 130.000.000,- azaz egyszázharmincmillió forintot biztosít a 3307-es Nyékládháza-Tiszacsege alsóbbrendű összekötő főútvonal Mezőcsát...
Megújult a miskolci Kassai úti Óvoda
Több mint 210 millió forintból kívül-belül megújult az önkormányzati tulajdonban lévő Kassai úti Óvoda. Kicserélték a külső nyílászárókat, külső...
Miskolci hölgyek Miklósnál – ha szobrász lennék – Radnóti kabát nélkül – egy ilyen már van a Szinva teraszon
Olyan mínusz tíz fok lehetett amikor a miskolci hölgykoszorú körbefonta Radnóti Miklóst. Nem messze a mártírhalált halt költő lakásától. Miklós kabát nélkül volt,...
Rezsicsökkentés a vállalatoknak is?
A kormány első körben a lakossági rezsicsökkentésről döntött, mert indokolatlanul magasak voltak az energiaköltségei a háztartásoknak. A vállalati szektor díjairól is érdemes elgondolkodni....
A vasgyári medvetánc – az új könyvem címe – ismét Miskolcról – majd nincs megállás jön az A-17742
Vannak kedvenc állataim. A kutyus, a medve és az elefánt. Volt egy időszak amikor az egérrel is megbarátkoztam. Mit tehettem volna beköltöztek a...
Hamarosan nyít a Diablo is – ajánlom, a sztrapacskát sok pörccel és csapos sörrel – itt mindig lehet parkolni
Remélhetően kezd visszatérni az élet, a normális kerékvágásba. A mi utcánk sarkán van egy kellemes vendéglátóhely, amely a hetvenes években Művész bisztró vagy...
Kampányszünetet javasol a köztársasági elnök – a lehetetlent ne erőltessük
Ha valaki nem vette volna észre, ma már a választási harc, választástól választásig tart. Ha valaki győz aznap fogadja az ellenfél gratulációját majd...