SzántóGráf

A mezőcsáti Hazaváró – a polgármester jelentett – a város fejlődése megállíthatatlan, s töretlen – jönnek a milliárdos bruházások

A képek minden szónál jobban beszélnek. Az időnként megrendezésre kerülő mezőcsáti Hazaváró hívó hangjára minden eddiginél többen jöttek el. Találkoztak a felújított közösségi házban, ahol Siposné Horváth Anita polgármester köszöntötte a megjelenteket. Köztük a német testvérváros polgármesterét, s az ottani képviselők delegációját. Majd az esős, viharos idő miatt projekten nézhettük meg az elért eredményeket. A lényeg, a polgármester asszony jól sáfárkodik azzal a kevés pénzzel ami a városnak jut.  Ennek láttán soha nem látott méretű állami támogatást is kapnak. A  közeljövőben a város minden épülete megújul, miközben idáig is olyan beruházások történtek a településen amelyek kedvezően megváltoztatták Mezőcsát arculatát. Igaz a hír, hogy a közkedvelt városszéli strandot kivásárolták. Itt lesz majd uszoda és tanmedence és már azt is fontolgatják miként hasznosíthatnák a meleg vizet egy kertészetben. Különben a helyi közmunkások, nem kevesen vannak mindannyian értékteremtő munkát végeznek. Van konyhakertészet, asztalos, lakatos és kovácsüzem és kertészet. Ez meg is látszik, Mezőcsát virágos város lett.

A közös ebéd után lehetőség nyílt a templomok és az új házasságkötő terem megtekintésére is . A program egy helyi lakodalmas bemutatóval zárul.

A csoportkép, az elszármazottakról akik ma is otthonukként tekintenek Mezőcsátra. Nem kevesen vannak. Él és virul Budapesten is a csátiak baráti köre
A polgármester asszony a neves színművésszel aki családostul tisztelte meg a szülővárosát.
A német testváros polgármestere köszöntőjében elmondta, sebaj, hogy ma esik az eső. Minden jó a kereszteléssel kezdődött.
A két Sípos József a barátjukkal.
Igaz, hogy mindenki elmondta ennek a Csáti krumplis túrósnak a receptjét ám a mestermű megkóstolása után ki merne ezzel otthon kísérletezni. Minden ott jó ahol feltalálták.

A közös képen is látható – a város neves szülöttei eljöttek a Hazaváróra. Köztük Kálloy Molnár Péter színművész is.

Exit mobile version