SzántóGráf

Éppen Nizzába készültek – bableves a londoni barátoknak – népszerű a magyar kormány kvóta ellenes álláspontja – kihűlőben a nyugati tolerancia

Mészáros László barátom, a Lévay panzió tulajdonosa Franciaországban nyaral családjával. Párizsból telefonált, hogy elmondja éppen másnap készültek Nizzába. A tragédia hallatán lefújták a kirándulást és egy csendesebb tengerparti üdülőhelyre utaztak. Előzőleg a londoni barátait látogatta meg ahol csülkös bablevest főzött nekik. A levesevő versenyben nem tudtak eredményt hirdetni mert szinte fej fej mellett , szuszogva értek célba az üres kondér mellett. Laci szerint minden határon szigorú ellenőrzésen estek át.  Úgy Londonban mint Párizsban rendőrök katonák  együtt sétálnak.  Számukra ez megnyugtató, s látják, az angolok és a franciák a történtek ellenére se akarnak félelemben, rettegésben élni. Laci is ellátogatott a párizsi merénylet helyszínére ahol még mindig égnek a mécsesek. Ő is gyújtott egyet az áldozatok emlékére.

Tény, hogy a párizsi metrón, buszon egyre kevesebb az európai.  Nagyon sok a bevándorló , a színes bőrű és az arab. A helyiek bármennyire is toleránsak, szolidárisak  a menekültekkel szemben eljött az idő, hogy elegük lett a népvándorlásból. A közhangulat érzékelhető, hogy egyre idegen ellenesebb. Nem kérnek a multikultúrából. Lacinak többen is dicsérték a magyar álláspontot, a kormányunk  kvóta ellenes népszavazás tervét és egyre hangosabban követelik ezt az álláspontot a nyugati kormányok vezetőitől.

Laci a nagypapával
Exit mobile version