Van naptáram, nem olyan mint Tündikének. Ha vasárnap után, másnap reggel ott az újság a postaládámban, akkor bizony hétfő van. Ilyenkor lájtos a kezdés. Minek kapkodni, még egy teljes hét van előttem. Kedden este kirakják a sárga szemetes edényeket. Erről félálomban is tudom, holnap szerda jön. Ekkor viszik a papírt és a műanyagot. A gond, csupán annyi, hogy ez kéthetente van. Ám ha az utcánkban egy valaki kiteszi a sárgáját, mindenki a fejéhez kap és kirakja. Ki emlékszik már, hogy egy vagy két hete volt az a sárgás szerda. Csütörtök az a legrázósabb. Jut eszembe, ha ma nem sikerül mindent elsimítani, holnap már késő. Pénteken délelőtt már senki sincs a hivatalokban. Terepen vannak – ha keresek valakit. S ez a nap a döntő – kint vannak a kék kukák.
Péntek délután mindenki kikapcsolja a mobilját, már csak SMS útján tartjuk fenn a kommunikációs csatornát.
Ja most nézem a naptáramat – még van ilyenem is – ezen a héten minden fontos ember szabin van.Ez a hét az ördögé – Semmit nem lehet elintézni. Beírom , életem biztos sarokpontjait – délben, 12 előtt tíz perccel kezdődik a Jóban rosszban. Pongrácz doktor rendel. Ki nem hagynám. Izgalmas egy sorozat. Kár, hogy már fogalmam sincs, pénteken hol is hagyták abba.
Különben dagad a keblem a büszkeségtől. Van egy közös fényképem Pongrácz doktorral és Fehér Konráddal. Tényleg be is keretezem. Az ágyam fölé.