SzántóGráf

A közösségi létezés az egymásért való létezést jelenti” – 193. évadát kezdi idén a Miskolci Nemzeti Színház

image Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház. A 193. évadban 16, műfajilag sokszínű bemutató – amelyeknek közös nevezője a magas minőség – várja a nézőket. Ősszel pedig több különleges rendezvény is lesz a színházszerető közönség számára, ezeken személyesen is találkozhatnak a művészekkel.

 

Mozgalmas nyár áll a színház művészei mögött, hiszen a teátrum, történetében először, két előadással is szerepelt a 2016-os Szegedi Szabadtéri Játékokon. Szabó Máté, a színház művészeti vezetője rendezésében láthatta a fesztivál közönsége Wagner operáját, A bolygó hollandit, amely a szakma és a közönség körében is hatalmas sikert aratott. A Miskolci Nemzeti Színház énekkarának közreműködésével készült produkciót két nap alatt több mint nyolcezren nézték meg. Januárban pedig Miskolcon is színpadra állítják a látványos előadást. A Szegedi Szabadtéri Kisszínpadán a Zűrzavaros éjszaka is látható volt, ami az időjárás viszontagságai ellenére is zajos sikert aratott. Ez az előadás szerepelt a Városmajori Színházi Szemle programjában is az idei évben, míg a Pécsi Országos Színházi Találkozón a Mindent a kertbe című Edward Albee darab képviselte a színházat.

A Miskolci Balett is számos fesztiválon szerepelt idén. Kiemelkedő közreműködői voltak az idei Bartók+ Operafesztiválnak, és a Győri Magyar Táncfesztivál programjában is helyet kapott Fenevadak című előadásuk.

A társulat egyik oszlopos tagja, Kocsis Andrea magas állami kitüntetésben részesült. A táncművész Magyar Bronz Érdemkeresztet vehetett át „kivételes jellemábrázoló képességgel és magas szintű technikai tudással megvalósított szerepformálásai elismeréseként.”

Az idei évadban a színészek már új deszkákon léphetnek színpadra. A színház fenntartója, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata segítségével a Nagyszínházban, a Nyári Színház elülső és hátulsó színpadán, valamint a Kamaraszínházban is kicserélték a színpaddeszkákat. A Nagyszínház belseje is megújult, a közönségforgalmi tereket és a nézőteret újrafestették, így ismét régi fényében tündökölhet Magyarország legrégebbi kőszínháza.

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója beszédében kiemelte: akkor lehet igazán sikeres egy színház, ha közösségként működik, a közösségi létezés pedig az egymásért való létezést jelenti. A színészi szakma az egyéniségre, személyiségre épít, és gyakran nem áll messze tőle a hiúság sem, mégis, ha sikerül önzetlenül a másikért léteznünk, az meglátszik az egész színház munkájában és a színpadon is – hangsúlyozta a direktor.

Kiss János, Miskolc alpolgármestere köszöntőjében elmondta, ismét olyan korszakot élünk, amikor nagyobb figyelem irányul a kultúrára, így a színházakra is, ez pedig nagyobb felelősséget is jelent. Erős színház nélkül nincs erős kultúra, erős kultúra nélkül pedig nincs erős város. A színház környezete egy olyan tér, amelyen áthaladva feltöltődhetünk, ahol jó érzések töltenek el minket. A város feladata megteremteni a feltételét annak, hogy minél több ilyen kulturális cella alakuljon ki, mert ez fontos megtartó- és vonzóereje Miskolcnak. Ezt pedig idén egy bővülő kulturális büdzsével is támogatja a város – tette hozzá Kiss János.

A hagyományokhoz híven szeptember 4-én évadindító szabadtéri rendezvénnyel készül a színház Miskolc belvárosában, ahol a nézők személyesen is találkozhatnak a művészekkel, és ízelítőt kaphatnak az idei évad bemutatóiból. Délelőtt gyerekprogramokkal, meglepetés produkciókkal várják az érdeklődőket a színház előtt, míg este egy műsor keretében mutatkoznak be a színház új tagjai. A Miskolci Nemzeti Színház számára fontos, hogy ne csupán az előadások alkalmával nyissa meg kapuit a nézők előtt, így ősszel is számos különleges rendezvényre várják a színházszerető közönséget.

Szeptember 17-én újra megrendezik a Színházak Éjszakáját, amely a tavalyi évben hatalmas sikert aratott. Ezen a napon a művészeti tanács öt rendezője öt különböző darabot próbál, az érdeklődők pedig betekinthetnek a készülő előadásokba, valamint meglepetésprogramok is várják a színházba érkezőket.

Szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján az iskolásokat várja a színház Az ember tragédiája bemutatójához kapcsolódó programokkal.

Október 23-án pedig egész- napos rendezvénysorozattal tisztelegnek a művészek az 1956-os forradalom és szabadságharc emléke előtt. A 60. évforduló alkalmából flash mob akciók, Az ember tragédiája díszelőadása, és egy rekordkísérlet is várja a miskolciakat: 1956 gyerek szavalja majd Jordán Tamás, Kossuth-díjas színész és rendező vezetésével a Nemzeti dalt.

Új tagokkal is bővült idén a színház: Prohászka Fanni, Feczesin Kristóf, Somhegyi György és Farkas Sándor gyakorlatuk befejezése után a színház társulatának tagjaivá váltak. Gyakorlatukat töltik a színházban Bodoky Márk és Tenki Dalma színművészek. Szintén újonnan érkezett a társulatba Rózsa Krisztián, míg Gáspár Tibor és Görög László visszatérő tagjai a színháznak. A Miskolci Balettbe is érkeztek táncosok: Bányai Mirjam, Bolla Dániel, Dávid Patrik, Kepess Boglárka, Márton Richárd János erősítik az együttest, valamint Jónás Zsuzsa balettmester. Az énekkar vezetését az idei évtől Gyülvészi Péter veszi át.

Exit mobile version