Van egy szép kor amikor az utcai barangoláskor mepróbáljuk felfedezni a közeli mellékhelyiségeket. Nem is akkor amikor már a szükség visz oda. Hanem előre. Jó előre feltérképezzük a terepet. S lám ebben a kávézóban is van egy tiszta kellemes mosdó. S még nem csak nem is olyan fejtörős. Érthetően ki van írva a nemi hovátartozás. Ám köztük ott van egy úgynevezett partnerszoba – a franc se tudja mit jelent ez. Megkérdezni meg nem mertem. Egyébként rossz aki rosszra gondol. Én valami jóra, kellemesre tippeltem, még se mertem benyitni. Maradtam a férfi vécénél.
Szántó István
Related article
Rózsaszín motoros felvonulás a mellrák ellen
A felvonulás célja felhívni a figyelmet az emlőrákra és a szűrővizsgálatok fontosságára, valamint a rendszeres önvizsgálat végzésére. Hazánkban évente körülbelül 9000 embert diagnosztizálnak...
Adom az arcom a történethez – Juhári Andrea írása – megjelent a Demokratában
Az LMP is támogatta, hogy négy új bírával egészüljön ki az eddig csonkán működő Alkotmánybíróság. Az ellenzéki riválisok nagy perpatvart csaptak. A Jobbik...
Mutass piros lapot a kiberbűnözőknek!
A csoportmérkőzésekkel már javában zajlik a labdarúgó-világbajnokság, amely kapcsán a kiberbűnözők számos, rafinált online csalási módszerrel próbálnak meg minél több érzékeny személyes adatot...
Két rangos díjjal is jutalmazták egy héten belül a Magyar Telekom HR tevékenységét
Két rangos díjjal is jutalmazták egy héten belül a Magyar Telekom HR tevékenységét. Az elsőt, a Multigenerációs Sokszínű Szervezet TOP 10 címet a...
A TÉLI UTAKON VESZÉLYESEBB A DEFEKT, MINT NYÁRON – defekttűrő téli abroncs: egy megoldás két biztonsági problémára egy doboz cigaretta áráért
Budapest, 2017. november 29.: A téli időszakban nagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent a defekt, mint nyáron. A Bridgestone statisztikái szerint a defektek...
A vizes VB legromantikusabb helyszíne várja a szurkolókat
Budapest, 2017. július 13. 1 nap és kezdődik a 17. FINA Világbajnokság. – Sportolónak és szurkolónak egyaránt életre szóló élményt nyújt majd a...
EZT PATAKY ATTILA IS MEGKÖNNYEZTE: POPTÖRTÉNETI PONT NYÍLT MISKOLCON – Kerényi László képeivel
Ilyen egy hazatérés az egykori Diósgyőri Vasas Művelődési Központba! A 2015 óta mintegy félszáz Poptörténeti Pontot létrehozó Beatkorszak Projekt, az egykori művelődési központ...
Áramvezetékről szóló megállapodást ír alá Orbán Viktor
Azerbajdzsán nagy mennyiségű zöld villamosenergiát fog előállítani. ...
Történelmi túra az Avasi zsidó temetőben – Péter bemutatja a sírkertet – mentik a menthetőt – szériában lophatták a fekete márványt – itt jár kel a nemesvámosi dzsungelharcos MTD traktor
Ha Önt érdekli Miskolc története, egy különös túrára hívjuk. A város zsidóságának polgárosodása, emancipációs folyamata legjobban az Avasi izraelita temetőben követhető nyomon. A...
Az oroszok már a zsinagógában vannak
Január 18-án, a budapesti gettó felszabadulása 70. évfordulóján a Vörös Hadsereg (sic!) Alexandrov Együttes Kórusa lép fel a Dohány utcai zsinagógában a Budapesti...
Indul a DIMSZ negyedik Hangszépségversenye
A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) Contact center tagozata immár hagyományosan, negyedik alkalommal hirdette meg a Call Center Hangszépségversenyt, ahol idén a...
Intézményvezetői értekezlet Girincsen – tapasztalt gyógypedagógusok foglalkoznak a gyermekekkel -leküzdötték a távolságot
A Mezőkövesdi Tankerületi Központ 2017. október 3-án, szerdán intézményvezetői értekezletet tartott Girincsen ahová a tankerület minden iskolájából érkeztek a vendégek. Emlékeznek még Dőry...
Nehogy, már a nyamvadt rajta maradjon – amikor csengőnek nézik a barackot – a Búza téren rend van
Jó vagyok keresztrejtvény fejtésben. Gyorsan kapcsolok. Mint tetszenek látni a csodálatos barackok mellé kiírták a Miskolci Búza téri piacon, hogy bizony ez nem...
Katasztrófahelyzetben is fennmarad a kommunikáció
A katasztrófahelyzetben ideiglenes befogadó-helyre kényszerülő emberek a kritikus időszakban gyakran nem férnek hozzá vagy véglegesen elveszítik vagyontárgyaikat. A kiszolgáltatott helyzetet az elszigeteltség érzése...
Vegyem, ne vegyem – tetszene , de lebeszéltek róla – pedig csere is szóba jöhet
E z az óceánon túli nyaraló nagyon olcsón megvehető. Egy miskolci ingatlanos szakértővel alaposan körbe néztük. Lesújtó a véleménye. Szó szerint lebeszélt. Meglátása...
Netanjahut sokkolta a riport, mely szerint 30 férfi erőszakolt meg egy 16 éves lányt Eilaton
A 12-es csatorna esti riportja arról számolt be, hogy egy tizenéves lányt egymás után 30 férfi erőszakolt meg múlt héten Eilaton. Az ügy...
MÁR OKOSTELEFONNAL IS KIFIZETHETŐK A TÁVSZÁMLÁK Android és iOS telefonokra letölthető a Telekom új Távszámla mobil alkalmazása
A Telekom új Távszámla applikációjával a közkedvelt, korábban notebook és PC képernyőre optimalizált Távszámla szolgáltatás az okostelefonokba költözött. Az egyelőre Android és iOS...
A nagy testvér megfigyel vs. Snowden-botrány – Mit hozhat, ha európai internetet építünk ki?
Küszöbön áll az új, egységes EU-s adatvédelmi szabályozás, amely csak egy válaszlehetőség a végtelen számú visszaélésre, amit a személyes adatok terén tapasztalunk Európában,...