Iskolakezdési támogatás a FUX dolgozók gyermekeinek

A 25 éves fennállását ünneplő FUX Zrt. vezetése egy rendhagyó program keretében emlékezett meg a tanévkezdésről. A cégnél dolgozó fizikai munkások gyermekei közül 25-en – iskolakezdési támogatásként – névre szóló tanszercsomagot vehettek át Dr. Barkóczi Istvántól.

Az előre összeállított személyenként 10.000 Ft értékű pakkban, osztályokra lebontva füzeteket, ceruzákat, és egyéb a tanulást segítő kiegészítőket találhattak a gyermekek.

Magyarország egyik legnagyobb kábelgyártójának vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a FUX-nál történő nyári béremelés, a havi rendszerességgel biztosított tisztasági csomag bevezetése, valamint a néhány hete lezajlott Családi Nap is bizonyítja, hogy a cég vezetése kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a dolgozók a munkavégzés mellett, egy jól működő közösség részesei is lehessenek. Ezt a célt szolgálja a mostani esemény is.

A FUX Zrt filozófiájának fontos eleme az innováció, amely szakképzett munkaerő nélkül nem létezik. Ezért fontos az oktatás támogatása is, már a legkisebbektől kezdve – tette hozzá Dr. Barkóczi István.

A rendezvény végén a gyermekek kakaó és sütemény elfogyasztásával, valamint egy üzemlátogatással zárták a FUX rendhagyó „tanévnyitóját”.

 

image
Dr. Barkóczi István adta át az ajándékokat

Miskolc 2016-08-30