Megvallom ritkán járok terepjáróhoz illő prérin. Vonzódom az elegáns luxus limuzinokhoz. Ám most több autós kollégámmal egyetemben egy napon át tesztelhettem egy a hazai piacon bevezetés álló, még spanyol forgalmi rendszámú Seat Ateca kocsit. Összesen tízet kaptunk nehéz körülmények közötti bevetésre, s minden kocsira két tagú legénységet jelöltek ki. Megvallom imádok vezetni, számomra a volánforgatás a legbonyolultabb körülmények között is kellemes szórakozás. Így aztán önző módon a kormány közelében se engedtem a partneremet. Ki értékelem majd a kocsit ami számomra már induláskor meglepett. Röstelltem, hogy nem találom a slusszkulcs helyét. Minek is mikor ennél elegendő egy indítógomb, ami oldja a kéziféket is, ha a kulcs a járműben van. Nagyon praktikus. S , hogy mi mindent tud és mennyi lesz majd az ára arról később írok.
Előzetesen, nagyon hajaz a BMV terepjáróra s nemcsak külsőre, még felszereltségében is. Az árakat viszont nem érdemes össze hasonlítani. S jöjjenek a gyári fotók, s később a hazai teszt képeit is megosztom.
Ez egy szenzációs próba. Minden ablakot lefednek, s a vezetőnek csak a külső kamerákra hagyatkozva kell vezetni. Bóják között szlalomozni. Betolatni. A képernyőn látottak alapján a próba sikerült. Ám amikor a kollégák kiszálltak egy kicsit megszédültek. Jó játék volt. Gondolom a sok kamera akár rögzítésre is alkalmas képeket adhat. Ha ez így van akkor a mostanában elterjedt akciókamerás kütyüket lesöpörhetjük a szélvédő elől.Szokás szerint mindig kapkodok. Úgy dobtam be magam, hogy indulás előtt még a tükröket se állítottam. Nem is kellett, stimmeltek. Mondhatom menet közben – Budaörs és a Szántódi rév között ismertem meg a kocsit. Az az apró szögletes valami a kézi fék, ami induláskor automatikusa kiold. Mellette jobbra a különböző terepviszonyokra állítható a jármű. Szerencsém volt, a váltó manuális, konzervatív sofőr vagyok, nem örülök ha a bal lábam tétlenségre van kárhoztatva.Pompás a műszerfal. Az ülés kényelmes. A médiabox pedig szuper.Kezdem azzal, hogy a navigáció, esedékes manővereire külön figyelmeztet a műszerfalon. Idő kell minden praktikum felfedezéséhez. S bár a vendéglátók adtak egy leírást, de a hozzám hasonló régi benzinpusztítók el sem tudják képzelni, mi mindennel lehet még minket kényeztetni egy ilyen járgányban.A színek harmonizálnak a kocsiban. Volt szerencsém hátul is ülni, mondhatom ott is tágas, kényelmes, megvan a kellő dőlésszöge a háttámlának. Az általam kipróbált kocsi kétezres dizel motoros, s nagyon harapós. A négy kerék hajtás nem kapcsolható ki. Így aztán kezdetben szokatlan volt a sávváltáskor , előzéskor a finom hátsó tolás. Hamar meg lehet szokni. S ami nagyon tetszett a próbapályán, hogy az első kerekek tartásszögét egy kamera veszi a tükrökből. Látom a kormányállását , s hogy a kocsi orra előtt milyen akadály van. Szuper, egyedi megoldás.Ha most akar autót cserélni, ne kapkodja el. Tesztelje az Alteca terepjárót. Árat ne tessék kérdezni. Egy biztos, hogy árfekvésben is versenyképes. Ezt sejteti, hogy példa nélküli az érdeklődés iránta. Az importőrök elővételben már csaknem negyvenet eladtak. S az érdeklődés napról napra nő.
Itt árulom el hamarosan Miskolcon is lesz Ateca bemutató.
Ne feledjem, semmi sincs ingyen. Megdolgoztunk, megdolgoztattak ezen a napon. Játszottunk. A navigáció alapján, jöttünk mentünk, öt borászatba kellett eljutnunk, ahol a hegymászástól az erős Pista evésig felelnünk kellett a kérdésekre. Amit pontoztak, hogy aztán az esti közös vacsoránál díjazzák a csapatokat. A somlói hegyek lankáin olyan úttalan utakon kellett, hasadékon , hegyi szirteken kellett kormányoznunk ahol még motorral is körülményes az előrehaladás. A kollégák hibátlanul teljesítették a feladatot. Az utasok meg jólesően hátradőlhettek. Mert ugye egy pincészetben modortalanság lenne megsérteni a gazdát, ha kínálnak. Ők meg ugye szívesen büszkélkedtek a díjnyertes hegylevükkel.
Megesett aminek meg kellett történnie. Megmondom, hogy kedvenc sorozatom a Jóban rosszban és ebben a filmben Roland szerepe volt a legvisszataszítóbb. Egy meglehetősen...
A Project Agora új stratégiája mesterséges intelligenciával és prediktív közönségekkel váltaná ki a harmadik féltől származó cookie-kat. George Ntouzos részletesen elmagyarázza, hogyan működik...
„Orbán Viktornak a szeretet ünnepén is csak a megtorláson járt az esze, amikor december 24-én bejelentette: a hűbéreseinek tekintett fideszes önkormányzatok...
Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének vezetésével harmadik alkalommal ülésezett a Reformáció Emlékbizottság 2015. április 9-én, Budapesten, az Északi Evangélikus Egyházkerület székházában. ...
Különleges sportos változattal készül új kompakt SUV-modellje piaci bevezetésére az Audi. Az Audi Q2 Edition #1 kizárólag Kvantumszürke színben, fekete és Manhattan-szürke külső...
A korszerű rövid illetve közepes hatótávolságú, földi telepítésű légvédelmi rendszerek szolgálatba állításával a haderő 21. századi színvonalon nyeri vissza azt az oltalmazási képességét,...
Egy Wuhanban dolgozó fiatal kutatótól származnak az alábbi információk (2020. Március 13.) Adjuk tovább minél több embernek! Egy félórát fordítottam – magyarról...
Ajánlok egy németországi kis welness hotelt ahol akár tanulhatnának is egy kis marketing filozófiát. A Hochkalter vendége voltam néhány napig Berchtesgadenban, amikor kedvemre...
A Görgey Artúr utca két vadgesztenyefájáról ArborSonic 3D technológiával, úgynevezett fakopp vizsgálattal igazolódott be, hogy a törzs felső harmadában és a koronában...
A választási iroda elnöke egymilliós bónuszt kap a voksolásért. Fel is veszi. Az is lehet, hogy felajánlja „valamilyen alapítványnak”. Még január legelején rendezték...
Miskolcon csaknem húsz évig laktunk a Széchenyi út ötven szám alatt az első emeleten. Szomszédunk, a Farkas família ötvenhat után költözött be meggyasszóról....
Kinevezték az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) új főigazgatóját. Az erről szóló miniszterelnöki határozat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg. E szerint Bárdos...
Dr. Csiba Gábor Semmelweis Ignác-díjas főigazgató főorvos neve, kiemelkedő szakmai tevékenysége, az egészségügyben bevezetett reformjai nem csupán a miskolci emberek számára közismertek, hanem...
2021. 11. 12., p – 13:47 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetveszélyes gépjárművet szűrtek ki a rendőrök a forgalomból Sajószentpéteren. Eljárás indult a sofőrrel szemben...
Megkezdődött a 2018. évi Szakma Sztár Fesztivál Budapesten. A három napos rendezvényen megyénket négy diák képviseli, a versenyek eredményhirdetését április 25-én tartják. Az...
Miskolc ad otthont az Európai Egyetemek Tollaslabda Bajnokságának és az Európai Egyetemek Vízilabda Bajnokságának 2023. július 13-19. között. A nemzetközi sporteseményre tizenegy országból...