SzántóGráf

Nagy a tét – ez a szavazás évszázadokra eldöntheti a magyarság sorsát – Miskolc és a “nyocker” kapcsolata

Dr. Kocsis Máté, a Fidesz Budapesti elnöke, a főváros VIII. kerületének polgármestere népes hallgatóság előtt ismertette az előttünk álló népszavazás tétjét csütörtökön a Diósgyőri Ady Endre kulturális és szabadidő központban. Sebestyén László a Fidesz miskolci elnökének a meghívására érzékletes prezentációs fórumon mondta el a nyakló nélküli menekültáradat veszélyeit. A brüsszeli vezetés által erőltetett kvótarendszer elfogadhatatlan. S bár a szolidárisak vagyunk a háború sújtotta népekkel a befogadásuk, az áttelepítésük nem jelent megnyugtató megoldást számunkra. Nagy az októberi szavazás tétje. Erősen nemet kell mondanunk a kvótaprojektre. Ebben az álláspontunkban már nem vagyunk egyedül Európában.

dr. kocsis Máté személyes tapasztalatait is belefűzte az előadásába
Az első hozzászoló
A mostani téves politikai irány brüsszeli felelősei
Sebestyén László és dr. Kriza Ákos fogadta dr. Kocsis Mátét
Szécsy István saját kiadású könyvével akart kedveskedni Kocsis Máténak. Ám tévedésből egy hozzá hasonló fiatalembernek nyújtotta át a mindössze száz példány kinyomtatott könyvét.

Egyébként dr. Kriza Ákos városunk polgármestere régről jó kapcsolatokat ápol Kocsis Mátéval, akinek a kerülete a miénkhez hasonló problémákkal küzdött.  Szorosan együttműködtek, s tapasztalatokat cseréltek  a közbiztonság helyzetének a javításában. A fővárosi kamerarendszer mintájára épült a miskolci térfigyelő hálózat. Sajnos a fórum résztvevői között elvétve lehetett látni fiatalokat.  Vajon ez a fajta közömbösség mennyire érvényesül majd a szavazáskor.  Miért csak az idősebb generáció adódik a mai fiatalság jövőjééért. Ezt a kérdést feltettem  Kocsis Máténak. A vele készült interjú majd az Északban olvasható.

A képeket Kerényi László készitette.

Exit mobile version