SzántóGráf

Ez volt ám a távrecsegő – nem mindenkinek dukált egy ilyen behemót – amikor én nagy srác lettem – tudnának mesélni

telefon

image
Ebben a Sümegi szállodában sok retro kütyű van bedolgozva. A lámpa ellensúlya egy mérleghez járó egy kilós
A szobák előtt parkol ez z iker babakocsi. Nem manapság gyártották.
Tetszik látni, milyen tornaeszköz terpeszkedik az asztal alatt.

Amikor egyik napról másikra , tök váratlanul,  pontosan 1992 december harmadikán igazgató lettem a kiadó élén némi szorongással mentem fel a sajtóház harmadik emeletére. Egyre csak azt gondoltam, hogy kerüljem el elődöm mindennapos  főnöki allürjeít. Bevágjam e én is  a liftajtót a mögöttem érkezők előtt,  vagy maradjak a régi szokásomnál és továbbra is előre köszönjek mindenkinek. Nagyra becsült elődöm akinek a karrieremet köszönhettem, megértő nagy szíve ellenére ,   vajmi keveset törődött az ilyen apróságokkal. Kitűnő újságíróként megengedhette magának , hogy időnként alaposan helyre tegye a kollégákat.

Nos, beléptem abba a szobába ahová korábban értekezni és raportra voltam hivatalos. Bezárult az ajtó, s hallottam a titkárságon csicsergő hangokat. Az aggódókat és a bizakodókat. ment a susmus, hogyan tovább.  Jómagam pörögtem egyet a főnöki bőrfotelben, felmértem az új íróasztalomat ami kétszer nagyobb volt mint mint a korábbi és kutatni kezdtem a fiókokban. Közben lestem az ajtót hátha rám nyitnak. Még nem tudatosult bennem,  Anikó, a megöröklött titkárnő aligha engedné meg, hogy bárki is rám törjön. Csak úgy. A fiókban és a szekrényben csuda , személyes dolgokat leltem.  Nem részletezem. Gondoltam a gazdája úgy is bejön majd és elviszi.

A legnagyobb örömteli játékszerem a fenti képen látható nagy telefon volt. A kor vezetőinek ez a státusz szimbóluma . Minél nagyobb van annál nagyobbnak gondolhatod magad. Kezdtem babrálni,  nyomogattam a gombokat és  húzogattam az alsó prücköket. Mígnem rájöttem, egyszerűbb ha csak a a titkárságit birizgálom, Anikó meg úgy is kapcsolja akivel beszélni akarok. Jó kis játékszer. Mintha mindig egy ilyenre vágytam volna. Volt rajta egy K gomb is de az már az elődömnél se funkcionált. A képen látható nevetségesen piros, az enyém hivatali szürke volt. Olyan komolyságot sugárzó, ami egy nagy napilap szerkesztőségéhez illett. Nagyon megkedveltem. Tárcsázni sose kellett rajta.  Gombnyomásra a titkárság jelezte a hívott fél a vonalban van.

Végül nem tudom mi lett ennek a behemót telefonnak a sorsa.  Ha valaki tud egy ilyenről megvenném. Beszélni már nem lehet ezeken viszont ha rá néznék sok minden eszembe jutna még.  Mert amúgy ezek a tiszteletet parancsoló szerkentyűk sokat tudnának mesélni. Ezeket nem csak hallgatták ezek maguk is hallgatóztak. Erre lettek idomítva.

 

Exit mobile version