Sajnálom, hogy ezen a képen én vagyok túlsúlyban. Rám se nézzenek. A jobboldalon látszó úrra tessék koncentrálni. Ő a néhai Franz Illes barátom. Rég volt felvétel egy Budapesti szilveszteren készült. Franzról irok a mai Északban, Kútat a Sötétkapuba címmel. A fotó adalék a történethez.
Szántó István
Related article
Baráti médialista – nem irigylem a fiatal kollégákat – egy jól sikerült politikai provokációval az élre ugorhatnak – elcsavarták a fejemet, átmosták a szürkeállományt
Nyakó István az MSZP szóvivője számba vette azokat a médiákat amelyeknek a szocialisták a jövőben nem nyilatkoznak. Mondván a felsoroltak nem tartoznak a...
Ami nekünk ma fontos – egyszer majd utánunk is lomtalanítanak – óvatosan a gyűjtögetéssel – Péter szakembere a hagyatékok felszámolásának
Szörnyű, de az utolsó 10 esztendő során sok rokonom hagyatékával kellett szembesülnöm. Alig négy esztendeje éppen áprilisban egy héten belül búcsúztattuk el drága...
Omlik, foszlik a vakolat – táblagyárral védekezünk – mire jogosít a figyelmeztető jelzés
Ha én címfestő lennék mást se pingálnék csak ilyen omlásveszélyre figyeltető táblákat. Szerintem ebből akár meg is gazdagodnék. Nagyon trendi. Renoválás helyett elegendő...
Vigyázzba állnak – letették az alapkövet – egy banknak kellett a grund – itt volt a patinás zsidó fürdő
Egyre több érdekes fotóra bukkanok a privát albumomban. A fenti kép a miskolci Szinvapark alapkövének a letételekor készült. Nagyítóval átbogarásztam és sok érdekes...
Családi ezüstnek hittem – megjelent a Miskolci Naplóban – elég bosszúsan magam vertem szét egy baltával
Nagyapámék egyetlen háborús öröksége egy jó két méter magas, velencei tükrös asztal volt. Apró hibával. Bal felső sarkába, a hosszant elnyúló apró repedés...
Mindig tanul az ember- megjelent a Miskolci Naplóban – az osztrák szerkesztő szúrós szemmel rábökött egy féloldalas cikkre
Több mint húsz évig tartott az egyenlőtlen konkurenciaharc a vármegye két napilapja között. A rendszerváltás után az Észak-Magyarország éppúgy, mint a többi megyei...
AKÁR MEG IS HALHATUNK… – most jelent meg a Miskolc online portálon – van-e kedvem a vietnámi fegyverszüneti bizottságban részt venni, igazából úrrá lett rajtam a kalandvágy
Szántó István jegyzete. Idejekorán birtokba vehettem az olajzöld katonakönyvemet. Kiérdemelten, megérdemeltem, mert nagyon áhítottam egy jogosítványra, és ezt a leggyorsabban, legolcsóbban a Magyar...
Umbulda szériában – nem sokáig húzták a lakásosztályosok – jó hátszéllel előre is pontozhattak – ki osztogathatott a saját szakállára – mi lett volna velünk házgyár nélkül
Hogy, hogy nem kezembe került ez az értesítő. Jelezték, hogy a miskolci lakásigénylők sorában cirka a 15 ezredik lehetek. Nekem elhihetik ez a...
Isten Éltessen sokáig – Gyuri barátom hetvenkedik – harminc év esett ki az életünkből
Csuda egy történet. Szegfű Gyuri gyerekkori barátom egyszer csapott be az életben. A hatvanas évek derekán megbeszéltük, hogy találkozunk a miskolci Horváth Lajos...
Ilyen örömteli volt egy sajtónap – Káprai Jani bácsi fotója – izgulunk lesz e baksis vagy mégsem
Tuti, hogy ez a fotó a hetvenes évek derekák készülhetett Kazincbarcikán egy decemberi sajtónapon. Igen akkor még a Vörös Újság megjelenésének napján ültük...
Kémény nélküli gyár a belvárosban – megjelent a Miskolci Naplóban – kényszeres betűfaló voltam – gágogott a talpam
Még iskolát sem láttam, mire már olvastam. Elsőre csak a nagybetűket. Utcára néző ablakunkból sasszememmel három vagy négy bolt feliratát láthattam. A Villanyrendőrtől...
Hol volt hol nem volt – ki ki mellé kerül – tablók a belvárosi kirakatokban – a négy H tárlója két palából állt
Nem tegnap volt. Mi már 1968 telén kezdtük keresni azokat a belvárosi boltvezetőket, akik majd márciusban hajlandók az érettségi tablónkat kitenni a kirakatba....
A polgármesterek rezidenciája – megjelent a Miskolci Naplóban – addig fontolgatták , tervezgették mígnem hamvába dőlt a projekt
Kaján susmus övezte az egypárti rendszerben a megyei első titkár tapolcai villáját. A legenda szerint, amikor a puritán szemléletű Kádár János meglátta a...
Mezőcsát fürdőváros lesz – zöld energia ingyen meleg mindenkinek – akár fóliabirodalom is lehet
Nincs jobb és kellemesebb a természetes jakuzzinál. Kár, hogy csak ilyen későn jöttem rá. A múlt hétvégén a mezőcsáti strandon áztattam magam a...
Az egész világ búcsúzik Tőled – Laci az orvos és az alpolgármester – az utolsó közös képünk
A kép bal szélén dr. Rabin László akinek a temetése ma lesz Budapesten. Ez az utolsó képünk talán idén májusban készülhetett Miskolcon a...
Miskolcon a Patak utcában – manővereztünk lefulladásig – Hegedűs úr vitte a pálmát
A kép ismerősnek tűnik. Ki emlékszik már arra, hogy a hetvenes években vasárnaponként autós ügyességi versenyeket rendezett az autóklub Miskolcon a Patak utcai...
Együtt éltünk a színházzal – megjelent a Miskolci Naplóban – sok miskolci színész így szerzett országos ismertséget
Hasonló kánikula lehetett akkoriban is, amikor megpillantottam az Ady-hídnál Sztankay István művész urat. A húszas éveiben járó színész lezserül, kék farmerben és...